Hirdetések
- Szerdán este fél 7-kor felnőtt katekézis, csütörtökön fél 8-kor kezdő katekumen csoport lesz.
- Pénteken délután 2-től „keresztény üzenetű tökfaragó versenyt” rendezünk a plébánián 10-18 éves fiatalok részére. A programról bővebben a kihelyezett plakátokon lehet olvasni.
- Október a rózsafüzér hónapja. Kérjük a Szűzanya közbenjárását ebben a hónapban is azáltal, hogy naponta elimádkozunk egy tized rózsafüzért! Szombaton este fél 6-tól együtt imádkozzuk a rózsafüzért a Templomban a Rózsafüzér Társulat vezetésével.
- Jövő vasárnap délután 2-kor lesz az új síremlékek megáldása. Akik sírszentelést kérnek, jelezzék még a mai nap folyamán a sekrestyében.
- November 1-je, hétfő Mindenszentek főünnepe, parancsolt ünnep. Szentmisét mutatunk be a Templomban délelőtt fél 10-kor és este 6 órakor, valamint a Magyarok Nagyasszonya Kápolnában délelőtt fél 9-kor.
- November 6-án, szombaton délután 3-tól ifjúsági lelkinapot tartunk a katolikus iskola ebédlőjében, amire várjuk a 14 év felettiek fiatalokat.
- Liturgikus ünnepek a héten: hétfőn Boldog Mór püspökre emlékezünk, csütörtökön Szent Simon és Szent Júdás Tádé apostolokat ünnepeljük.
Hirdetések
- Ma van a Missziók vasárnapja, a gyűjtést a missziók javára fordítjuk.
- Hétfőn délután 3-kor lesz a bibliakör, szerdán este fél 7-kor a felnőtt katekézis, csütörtökön fél 8-kor pedig a kezdő katekumen csoport.
- Jövő pénteken este 6 órára várjuk a Templomba az egyházközség fiataljait, elsősorban a 13 év fölöttieket, az esti hatos lelkifröccsre, aminek keretében szentségimádást tartunk, utána pedig agapéra hívjuk a jelenlévőket.
- Október a rózsafüzér hónapja. Kérjük a Szűzanya közbenjárását ebben a hónapban is azáltal, hogy naponta elimádkozunk egy tized rózsafüzért! Október hónapban szombatonként este fél 6-tól együtt imádkozzuk a rózsafüzért a Templomban a Rózsafüzér Társulat vezetésével.
- Liturgikus ünnepek a héten: hétfőn Szent Lukács evangélista ünnepe lesz, csütörtökön Boldog IV. Károly királyra, pénteken Szent II. János Pál pápára, szombaton Kapisztrán Szent János áldozópapra emlékezünk.
- Akik új síremlék megáldását kérik, jelezzék azt a sekrestyében vagy a plébániai hivatalban. A sírszentelésekre október 31-én, vasárnap délután 2-kor kerül sor.
Hirdetések
- Most vasárnap a fél 10-es mise keretében lesz egyházközségünkben az elsőáldozás. Ugyanezen a napon délután 4-kor lesz az óvodások Mária köszöntője a Templomban, akik énekekkel és imákkal köszöntik a Szűzanyát! Szeretettel várjuk a családokat, gyerekeket és a nagyszülőket!
- Szerdán este fél 7-kor felnőtt katekézis lesz.
- Jövő pénteken, este 7-kor hangverseny lesz a Templomban. Liszt koronázási miséjét és más egyházi műveket szólaltatnak meg a közreműködők, köztük a Gödöllői Szimfonikus Zenekar.
- Jövő vasárnap a Missziók vasárnapja, a gyűjtés a missziók javára lesz.
- Október a rózsafüzér hónapja. Kérjük a Szűzanya közbenjárását ebben a hónapban is azáltal, hogy naponta elimádkozunk egy tized rózsafüzért!
- Hétfőn Szent XXIII. János pápára, pénteken Avilai Szent Teréz egyháztanítóra, szombaton pedig Alacoque Szent Margit Mária szűzre emlékezünk.
- Akik új síremlék megáldását kérik, jelentkezzenek a sekrestyében vagy a plébániai irodában. A sírszentelésekre október 31-én, vasárnap délután 2 órakor kerül sor.
Hivatali idő: hétfőtől csütörtökig 9-13 óra között, pénteken 13-17 óra között.
Hirdetések
- Hétfőn délután 3-kor lesz a bibliakör, szerdán este fél 7-kor a felnőtt katekézis, csütörtökön fél 8-kor pedig a kezdő katekumen csoport.
- Szeretettel várjuk az egyházközség fiataljait a plébániai csoportokba: keddenként 3-tól a Szent László fiúkör, péntekenként 3-tól a Szent Teréz lánykör, illetve este 6-tól a nagyifi találkozik. Vasárnaponként 9-től ministráns foglalkozás tartunk.
- Jövő vasárnap lesz a Magyarok Nagyasszonya kápolna búcsúja.
Ugyanezen a napon lesz egyházközségünkben az elsőáldozás a fél 10-es mise keretében. Imádkozzunk az elsőáldozókért, hogy Isten kegyelme készítse elő őket az Oltáriszentség buzgó vételére. Vegyünk részt minél nagyobb számban ezen a szentmisén!
- Október a rózsafüzér hónapja egyházunkban. Kérjük a Szűzanya közbenjárását ebben a hónapban is azáltal, hogy naponta elimádkozunk egy tized rózsafüzért!
- Azon felsős fiatalok részére, akik a Szent Kereszt Iskolába járnak, és nincsenek megkeresztelve vagy nem voltak még elsőáldozók, katekézis indul az iskolában Szilvi néni vezetésével hétfőnként 3 órától a 4-es teremben.
- Liturgikus ünnepek a héten: hétfőn Assisi Szent Ferencre, kedden Szent Faustina Kowalska nővérre, csütörtökön a Rózsafüzér Királynőjére emlékezünk. Pénteken Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya, Magyarország főpátrónájának főünnepe lesz.
- Az imaapostolság októberi imaszándékai: imádkozzunk, hogy minden megkeresztelt ember részesévé váljon az evangelizációnak, készen álljon a misszióra azáltal, hogy tanúságtevő módon éli az Evangéliumot.
- Akik új síremlék megáldását kérik, jelentkezzenek a sekrestyében vagy a plébániai irodában. A sírszentelésekre október 31-én, vasárnap délután 2 órakor kerül sor.
———————————————————————————————
Hivatali idő: hétfőtől csütörtökig 9-13 óra között, pénteken 13-17 óra között.
Cegléden a 2021. szeptember 24-i dísztestületi ülésen így méltatták:
“Kiszel Mihály, Mihály atya 1945. március 9-én vallásos családban született Kistarcsán. Középfokú tanulmányait Pannonhalmán végezte – saját szavaival élve -, családias légkörben. A pannonhalmi tanulás és a teológia évei együtt határozták meg további útját, amely Vácra vezette: 1968. április 21-én, Kovács Vince püspök pappá szentelte őt.
Első, 1975-ben kezdődő ceglédi szolgálata óta mély nyomot hagyott városunk és a környék hívő keresztény emberei mellett mindenkiben, aki értékelni tudta és tudja a magatartás nemességét, az éjjel-nappali készenlétet mások megsegítésére.
Mihály atya, egyháza érdekeit is szem előtt tartva, ceglédi szolgálatát olykor kénytelen volt másutt folytatni. Büszkeségünk, hogy mindenütt a legnagyobb megbecsülésnek örvendett. Amikor itt a környéken szolgált, az is hasznunkra vált, mert javította a kapcsolatainkat. Soha nem felejtette el, hogy visszavárjuk.
Már középiskolás korában az akkori politika célkeresztjébe került. Pannonhalmán, néhány paptanárának vezetésével, 1961-ben osztálytársaival együtt megemlékezett 1956-ról. Posztumusz díszpolgári címének adományozásakor azért fontos ez a momentum, mert a történettel nem ő dicsekedett, amikor már lehetett volna, hanem volt osztálytársaitól tudhatjuk.
Isten és a nemzet együtt élt benne. Az erdélyieken akkor segített, amikor valóban rászorultak voltak. Élete utolsó nagy tetteként, – már érezve a közelgő földi véget, – itteni híveit vitte el a Szentföldre. Teljességre törekedett. Azt szerette volna, ha több fiatal van körülöttünk, ha a családok gyermekekben építik a jövőjüket, s közben felismerik Isten tanításának ragasztó, felnövesztő erejét.
A Váci Egyházmegye így búcsúztatta a halálakor: Paptestvérünk a régi klasszikus értelemben vett papjaink közé tartozott. Gondosan végezte a lelkipásztori szolgálatot. Foglalkozott a fiatalokkal is. Gyerekeknek szép misztériumjátékokat rendezett. Nagy gonddal kezelte az egyházközségek anyagi javait. Szolgálati helyein a templomok gondozása is szívügye volt. Kitűnt az irodai szolgálat végzésében is. Mint nyugdíjas pap kisegítette paptársait. Hűséges papi életéért Krisztus, az Örök Főpap adjon jutalmat az Atyai ház örömében!
Kiszel Mihály címzetes prépost, esperesnek példamutató egyházi és világi szolgálataiért, egyházközösségeinek gyarapításáért, a fiatalokat is megérintő lelki tevékenységéért, békességteremtő közösségi munkájáért, plébániái építészeti karbantartásáért, a városszépítésben végzett folyamatos munkájáért, a szegények, az elesettek, a gondozásra szoruló idős emberek felkarolásáért Cegléd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2021-ben posztumusz díszpolgári címet adományozott.”
(Szöveg: cegled.hu; fotó: Burgmann A. László)
A Ceglédi Televízió felvétele itt nézhető meg. A 18. perctől ő látható.
https://ctv.hu/kossuth-toborzo-unnepely-cegled-varos-disztestuleti-ulese-osszefoglalo/
Hirdetések
- Ma van az Elvándorlók és menekültek világnapja.
- Szeretettel várjuk az egyházközség fiataljait a plébániai csoportokba: keddenként 3-tól a Szent László fiúkör, péntekenként 3-tól a Szent Teréz lánykör, illetve este 6-tól a nagyifi találkozik. Vasárnaponként 9-től a ministráns foglalkozás tartunk.
- A felnőtt katekézis szerdán este fél 7-kor lesz.
- Jövő péntek elsőpéntek. Reggel 7-kor és este 6-kor lesz szentmise a Templomban. Az esti mise előtt 5-től szentségimádást tartunk. Ennek az első felében csendben hódolunk a kihelyezett Oltáriszentség előtt, a második felében pedig elimádkozzuk a zsolozsma esti dicséretét. A nap folyamán lesz beteglátogatás is.
- A héten elsőszombat lesz. Az esti mise előtt fél 6-tól rózsafüzért mondunk a Templomban a Rózsafüzér Társulat vezetésével. Imádkozunk az egyházközség lelki megújulásáért, valamint papi és szerzetesi hivatásokért.
- Október a rózsafüzér hónapja egyházunkban. Kérjük a Szűzanya közbenjárását ebben a hónapban is azáltal, hogy naponta elimádkozunk egy tized rózsafüzért!
- Azon felsős fiatalok részére, akik a Szent Kereszt Iskolába járnak, és nincsenek megkeresztelve vagy nem voltak még elsőáldozók, katekézis indul Szilvi néni vezetésével az iskolában hétfőnként 3 órától a 4-es teremben.
- Liturgikus ünnepek a héten: hétfőn Páli Szent Vince áldozópapra, csütörtökön Szent Jeromos egyháztanítóra, pénteken Lisieux-i Szent Terézre, szombaton pedig a Szent Őrzőangyalokra emlékezünk. Szerdán Szent Mihály, Gábor és Rafael főangyalokat ünnepeljük; Szent Mihály a Váci egyházmegye védőszentje.
———————————————————————————————
Hivatali idő: hétfőtől csütörtökig 9-13 óra között, pénteken 13-17 óra között
Hirdetések
- Ma van plébániatemplomunk búcsúját. Ezen a napon teljes búcsút nyerhetnek azok a hívek, akik a Templomot áhítattal meglátogatják, elmondanak ott egy Miatyánkot és egy Hiszekegyet.
- Szeretettel várjuk az egyházközség fiataljait a plébániai csoportokba: keddenként 3-tól a Szent László fiúkör, péntekenként 3-tól a Szent Teréz lánykör, illetve este 6-tól a nagyifi találkozik. Vasárnaponként 9-től a ministráns foglalkozás tartunk.
- Hétfőn délután 3-kor bibliakör, szerdán este fél 7-kor felnőtt katekézis, csütörtökön fél 8-kor kezdő katekumen alkalom lesz.
- Azon felsős fiatalok részére, akik a Szent Kereszt Iskolába járnak, és nincsenek megkeresztelve vagy nem voltak még elsőáldozók, katekézis indul Szilvi néni vezetésével az iskolában hétfőnként 3 órától a 4-es teremben.
- Liturgikus ünnepek a héten: hétfőn Szent András és koreai vértanútársaira, csütörtökön Pietrelcinai Szent Pió áldozópapra emlékezünk. Kedden Szent Máté apostolt, pénteken Szent Gellért püspököt ünnepeljük.
Hirdetések
- Ma fejeződik be a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus. Egyházközségünkből több mint hetvenen vesznek részt a zárómisén. Imádkozzunk, hogy Isten áldása bőségesen áradjon ki a Kongresszuson résztvevőkre és az egész magyar egyházra!
- Jövő pénteken este 6 órára várjuk a Templomba az egyházközség fiataljait, elsősorban a 13 év fölöttieket az esti hatos lelkifröccsre.
- Jövő vasárnap tartjuk plébániatemplomunk búcsúját.
- Jövő héten indulnak a plébániai ifjúsági csoportok: keddenként 3-tól a Szent László fiúkör, péntekenként 3-tól a Szent Teréz lánykör, illetve este 6-tól a nagyifi. Vasárnaponként 9-től lesz a ministráns foglalkozás.
- A felnőtt katekézis szerdán este fél 7-kor lesz.
- A Katolikus Karitász gyűjtést hirdet „Legyen öröm az iskolakezdés” címmel, amihez a Ceglédi Katolikus Karitász is csatlakozik. Ezzel az akcióval a helyi rászoruló családokat szeretnénk támogatni. Jó állapotú iskolatáskával, tolltartóval, ceruzákkal, füzetekkel lehet segíteni a gyűjtést, és minden olyan dologgal, ami az iskolakezdéshez szükséges. A felajánlásokat a Szent Anna oltárnál lehet elhelyezni szeptember 15-éig. Aki pénzadománnyal szeretné segíteni a Karitász tevékenységét, azok a Karitász perselybe helyezhetik el adományukat.
- Liturgikus ünnepek a héten: hétfőn Aranyszájú Szent János püspökre, szerdán a Fájdalmas Szűzanyára, csütörtökön Szent Kornél és Szent Ciprián vértanúkra emlékezünk. Kedden a Szent Kereszt felmagasztalását ünnepeljük.
- Az imaapostolság szeptemberi szándéka az ökológiailag fenntartható élet. Imádkozzunk, hogy mindnyájan bátor döntéseket tudjunk hozni egy józan és ökológiailag fenntartható életmód érdekében, és tudjunk örülni azoknak a fiataloknak, akik ezt már elkötelezetten élik.
———————————————————————————————
Hivatali idő: hétfőtől csütörtökig 9-13 óra között, pénteken 13-17 óra között.
Hirdetések
- Ma kezdődik a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus. A Kongresszus eseményeiről a https://www.iec2020.hu/hu oldalon lehet tájékozódni, a programot kihelyeztük a Templom hirdetőtáblájára. Imádkozzunk azokért a hittanosokért is, köztük egyházközségünk hét fiataljáért, akik a mai napon lesznek elsőáldozók a NEK nyitómiséjén.
A Kongresszus jövő vasárnap ér véget. A Kongresszus zárómiséjére szervezett plébániai csoportunk háromnegyed 7-től fog gyülekezni a Templom előtt, ahonnan 7-kor fogunk indulni. Ugyanoda érkezünk vissza várhatóan délután 4-re. Az útiköltség 2500 Ft/fő, amit elegendő az induláskor befizetni. Az utazással kapcsolatos részletes tájékoztatót a sekrestyében lehet átvenni.
- Jövő héten indulnak a plébániai ifjúsági csoportok: keddenként 3-tól a Szent László fiúkör, péntekenként 3-tól a Szent Teréz lánykör, illetve este 6-tól a nagyifi. Vasárnaponként 9-től lesz a ministráns foglalkozás.
- A plébániai felnőttcsoportok is beindulnak jövő héttől. A felnőtt katekézis szerdán este fél 7-kor, a kezdő katekumen csoport pedig csütörtökön este fél 8-kor találkozik.
- Jövő szombaton reggel 9-kor lesz az elsőáldozásra készülő gyerekek második szentgyónása a Templomban.
- A Katolikus Karitász gyűjtést hirdet „Legyen öröm az iskolakezdés” címmel, amihez a Ceglédi Katolikus Karitász is csatlakozik. Ezzel az akcióval a helyi rászoruló családokat szeretnénk támogatni. Jó állapotú iskolatáskával, tolltartóval, ceruzákkal, füzetekkel lehet segíteni a gyűjtést, és minden olyan dologgal, ami az iskolakezdéshez szükséges. A felajánlásokat a Szent Anna oltárnál lehet elhelyezni szeptember 15-éig. Aki pénzadománnyal szeretné segíteni a Karitász tevékenységét, azok a Karitász perselybe helyezhetik el adományukat.
- Kedden Szent Márk, István és Menyhért, kassai vértanúkat, szerdán Szűz Mária születését (Kisboldogasszony) ünnepeljük.
———————————————————————————————
Hivatali idő: hétfőtől csütörtökig 9-13 óra között, pénteken 13-17 óra között
- Jövő szerdán este fél 7-től újra indul a nyári szünet után a felnőtt katekézis a plébánián.
- Jövő péntek elsőpéntek. Reggel 7-kor és este 6-kor lesz szentmise a Templomban. Az esti mise előtt 5-től szentségimádást tartunk. Ennek az első felében csendben hódolunk a kihelyezett Oltáriszentség előtt, a második felében pedig elimádkozzuk a zsolozsma esti dicséretét. A nap folyamán lesz beteglátogatás is.
- A héten elsőszombat lesz. Az esti mise előtt fél 6-tól rózsafüzért mondunk a Templomban a Rózsafüzér Társulat vezetésével. Imádkozunk az egyházközség lelki megújulásáért, valamint papi és szerzetesi hivatásokért.
- Jövő vasárnap indul a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus. A Kongresszusról a https://www.iec2020.hu/hu oldalon lehet tájékozódni, a programot kihelyeztük a Templom hirdetőtáblájára is. Imádkozzunk, hogy az eseménysorozat hozzájáruljon nemzetünk lelki megújulásához. Egyházközségünkből hét hittanos lesz elsőáldozó a NEK nyitómiséje keretében. A nyitó szentmisén résztvevő plébániai csoport negyed 12-től gyülekezik a Templom előtt, ahonnan fél 12-kor indul. Ugyanoda érkezik vissza este 8 körül.
- A jövő vasárnapi fél 10-es szentmise lesz a katolikus diákok Veni Sancte évkezdő miséje.
- Mindazok, akik a plébánia szervezésében szeretnének reszt venni a szeptember 12-ei pápai misére, és nem kaptak az utazás részleteiről e-mailen tájékoztatást, a (most véget érő) mise után fáradjanak be a sekrestyébe, hogy átvegyék az utazásról szóló részletes tájékoztatót.
- A Katolikus Karitász gyűjtést hirdet „Legyen öröm az iskolakezdés” címmel, amihez a Ceglédi Katolikus Karitász is csatlakozik. Ezzel az akcióval a helyi rászoruló családokat szeretnénk támogatni. Jó állapotú iskolatáskával, tolltartóval, ceruzákkal, füzetekkel lehet segíteni a gyűjtést, és minden olyan dologgal, ami az iskolakezdéshez szükséges. A felajánlásokat a Szent Anna oltárnál lehet elhelyezni szeptember 15-éig. Aki pénzadománnyal szeretné segíteni a Karitász tevékenységét, azok a Karitász perselybe helyezhetik el adományukat.
- Pénteken Nagy Szent Gergely pápára emlékezünk.
—————————————————————————————————————-
Hivatali idő: hétfőtől csütörtökig 9-13 óra között, pénteken 13-17 óra között.
