Hirdetések

  1. Most vasárnap a fél 10-es mise keretében lesz egyházközségünkben az elsőáldozás. Ugyanezen a napon délután 4-kor lesz az óvodások Mária köszöntője a Templomban, akik énekekkel és imákkal köszöntik a Szűzanyát! Szeretettel várjuk a családokat, gyerekeket és a nagyszülőket!
  2. Szerdán este fél 7-kor felnőtt katekézis lesz.
  3. Jövő pénteken, este 7-kor hangverseny lesz a Templomban. Liszt koronázási miséjét és más egyházi műveket szólaltatnak meg a közreműködők, köztük a Gödöllői Szimfonikus Zenekar.
  4. Jövő vasárnap a Missziók vasárnapja, a gyűjtés a missziók javára lesz.
  5. Október a rózsafüzér hónapja. Kérjük a Szűzanya közbenjárását ebben a hónapban is azáltal, hogy naponta elimádkozunk egy tized rózsafüzért!
  6. Hétfőn Szent XXIII. János pápára, pénteken Avilai Szent Teréz egyháztanítóra, szombaton pedig Alacoque Szent Margit Mária szűzre emlékezünk.
  7. Akik új síremlék megáldását kérik, jelentkezzenek a sekrestyében vagy a plébániai irodában. A sírszentelésekre október 31-én, vasárnap délután 2 órakor kerül sor.

 

Hivatali idő: hétfőtől csütörtökig 9-13 óra között, pénteken 13-17 óra között.

Hozzászólások lezárva.