- Kedden Szent Bertalan apostolt ünnepeljük, pénteken Szent Mónikára, szombaton Szent Ágoston püspökre emlékezünk.
- Szombaton este 7-kor orgona- és énekhangverseny lesz a Templomban, amin fellép Nagy István orgonaművész és Ecsedi Péter énekművész.
- A NEK Titkársága a szeptemberi Eucharisztikus Kongresszus programjaira, így a Ferenc pápa által celebrált zárómisére is jövő vasárnapig várja a jelentkezést. A kitolódott határidő értelmében továbbra is lehet jelentkezni a pápai misére szervezett különbuszos utazásra.
- A Katolikus Karitász gyűjtést hirdet „Legyen öröm az iskolakezdés” címmel, amihez a Ceglédi Katolikus Karitász is csatlakozik. Ez az akció a helyi rászoruló családokat támogatja. Jó állapotú iskolatáskával, tolltartóval, ceruzákkal, füzetekkel lehet segíteni a gyűjtést, és minden olyan dologgal, ami az iskolakezdéshez szükséges. A felajánlásokat a Szent Anna oltárnál lehet elhelyezni szeptember 15-éig. Aki pénzadománnyal szeretné segíteni a Karitász tevékenységét, azok a Karitász perselybe helyezhetik el adományukat.
—————————————————————————————
Hivatali idő: hétfőtől csütörtökig 9-13 óra között, pénteken 13-17 óra között.
—————————————————————————————
Hivatali idő: hétfőtől csütörtökig 9-13 óra között, pénteken 13-17 óra között.
- Csütörtökön a Ceglédi Karitász buszos zarándoklatot szervez Zircre és Bodajkra. A csoport reggel 6-kor indul a Templom elől, és este 8 körül ér vissza. A részvételi díj 5000 forint, ami az útiköltséget fedezi; élelemről mindenki maga gondoskodik. Korlátozott számban még lehet jelentkezni a programra a sekrestyében.
A zarándoklat napján reggel 7-kor nem lesz szentmise a Templomban.
- Pénteken Szent István király, Magyarország fővédőszentjének főünnepe lesz. Szentmisét a Magyarok Nagyasszonya Kápolnában reggel fél 9-kor, a Templomban délelőtt fél 10-kor és este 6-kor mutatunk be.
- Szombaton bérmálás lesz plébániánkon, amire mindenkit szeretettel várunk és hívunk. Délelőtt 10 órakor ünnepi szentmise keretében szolgáltatja ki a nagykorúság szentségét Marton Zsolt megyéspüspök a Templomban. Kérjük a ministránsokat, hogy jelenlétükkel és szolgálatukkal vegyenek részt az ünnepi eseményen.
- Csütörtökön Szent Bernát apátra, szombaton Szent X. Piusz pápára emlékezünk.
- Augusztus 28-án, szombaton este 7-kor orgona- és énekhangverseny lesz a Templomban Nagy István orgonaművész és Ecsedi Péter énekművész részvételével.
- A NEK Titkársága a szeptemberi Eucharisztikus Kongresszus programjaira, így a Ferenc pápa által celebrált zárómisére is, augusztus 29-ig várja a jelentkezést. A kitolódott határidő értelmében továbbra is lehet jelentkezni a pápai misére szervezett különbuszos utazásra.
- Hivatali idő: hétfőtől csütörtökig 9-13 óra között, pénteken 13-17 óra között.
—————————————————————————————
- Augusztus 6-a elsőpéntek. Ezen a napon reggel 7-kor és este 6-kor lesz szentmise a Templomban. A nap folyamán Péter atya meglátogatja a betegeket.
- Augusztus 7-e elsőszombat. Este fél 6-tól rózsafüzér imádságot tartunk a Rózsafüzér Társulat vezetésével az egyházközség lelki megújulásáért, valamint papi és szerzetesi hivatásokért.
- Augusztus 14-én, szombaton este a Szent Teréz lánykör bográcsozást szervez, amiről bővebben a Templom hirdetőtábláján található plakáton lehet olvasni.
- Augusztus 19-én, csütörtökön a Ceglédi Karitász buszos zarándoklatot szervez Zircre és Bodajkra. A csoport reggel 6-kor indul a Templom elől, és este 8 körül ér vissza. A részvételi díj 5000 forint, ami az útiköltséget fedezi; élelemről mindenki maga gondoskodik. Korlátozott számban lehet még jelentkezni a programra a sekrestyében.
A zarándoklat napján reggel 7-kor nem lesz szentmise a Templomban.
- Augusztus 21-én, szombaton bérmálás lesz plébániánkon, amire mindenkit szeretettel várunk és hívunk. Délelőtt 10 órakor ünnepi szentmise keretében szolgáltatja ki a nagykorúság szentségét Marton Zsolt megyéspüpök a Templomban.
- Liturgikus ünnepek: augusztus 4-én, szerdán Vianney Szent János áldozópapra emlékezünk; augusztus 6-án, pénteken Urunk Színeváltozását ünnepeljük. Augusztus 9-én, hétfőn A keresztről nevezett Szent Terézia Benedikta (Edith Stein) vértanúnak, Európa társvédőszentjének lesz az ünnepe, míg augusztus 10-én, kedden Szent Lőrinc diakónusé. Augusztus 11-én, szerdán Szent Klára szűzre; augusztus 13-án, pénteken Boldog XI. Ince pápára emlékezünk. Augusztus 15-e Szűz Mária Mennybevételének (Nagyboldogasszony) főünnepe, ami idén vasárnapra esik.
- A NEK Titkársága a szeptemberi Eucharisztikus Kongresszus programjaira, így a Ferenc pápa által celebrált zárómisére is, augusztus 29-ig várja a jelentkezést. A kitolódott határidő értelmében továbbra is lehet jelentkezni a pápai misére szervezett különbuszos utazásra.
—————————————————————————————
Hivatali idő: hétfőtől csütörtökig 9-13 óra között, pénteken 13-17 óra között.
- Ma van a Nagyszülők és Idősek Világnapja, amit a családnak szentelt év közepén ünneplünk. „A Szentatya által választott téma, »Én veletek vagyok minden nap«, világosan kifejezi, hogy a világjárvány idején és a remélhetőleg elkövetkező jobb időkben minden egyházi közösség mindig együtt kíván lenni az idősekkel” (Lelkipásztori irányelvek), akiket az Egyház értékes tagjainak tekint.
- Hétfőn Szent Joakim és Szent Anna, a Boldogságos Szűz Mária szüleire, kedden Szent Charbel Makhlouf áldozópapra, csütörtökön Szent Mártára, szombaton pedig Loyolai Szent Ignácra emlékezünk.
- Augusztus 2-8. között Tiszaföldváron kerül megrendezésre az idei Tiszás nyári tábor, amire a 10 év fölöttiek jelentkezését várják a szervezők. További részleteket a templomi faliújságra kihelyezett plakátról lehet megtudni.
- Augusztus 14-én, szombaton a Szent Teréz lánykör bográcsozást szervez, amiről bővebben a Templom hirdetőtábláján található plakáton lehet olvasni.
- A NEK Titkársága a szeptemberi Eucharisztikus Kongresszus programjaira, így a Ferenc pápa által celebrált zárómisére is, augusztus 29-ig várja a jelentkezést. A kitolódott határidő értelmében továbbra is lehet jelentkezni a pápai misére szervezett különbuszos utazásra.
—————————————————————————————
Hivatali idő: hétfőtől csütörtökig 9-13 óra között, pénteken 13-17 óra között.
A NEK Titkárság a szeptemberi Eucharisztikus Kongresszus programjaira, így a Ferenc pápa által celebrált zárómisére is,
augusztus 29-ig
várja a jelentkezéseket. A szervezés megkönnyítése miatt kérik, hogy minél korábban jelentkezzenek a résztvevők, ugyanakkor a helyek kiosztásánál is elsőbbséget élveznek a korábban regisztráltak.
A kongresszuson, a nyilvános szentmiséken és az eucharisztikus körmeneten való részvételünkkel tegyünk tanúságot hitünkről a világ felé!
A pontos program és a jelentkezéshez szükséges minden információ elérhető a kongresszus honlapján, az iec2020.hu oldalon.
ri Eucharisztikus Kongresszus programjaira, így a Ferenc pápa által celebrált zárómisére is,
augusztus 29-ig
várja a jelentkezéseket. A szervezés megkönnyítése miatt kérik, hogy minél korábban jelentkezzenek a résztvevők, ugyanakkor a helyek kiosztásánál is elsőbbséget élveznek a korábban regisztráltak.
A kongresszuson, a nyilvános szentmiséken és az eucharisztikus körmeneten való részvételünkkel tegyünk tanúságot hitünkről a világ felé!
A pontos program és a jelentkezéshez szükséges minden információ elérhető a kongresszus honlapján, az iec2020.hu oldalon.
- A MKPK június 25-ei közleménye alapján immár a templomokban sem kötelező érvényűek azok a liturgikus korlátozások, amelyek kizárólag a járvány miatt léptek életbe. Ennek értelmében újra van lehetőség a gyóntatófülkék használatára is, így visszatérünk a vasárnapi misék alatti gyóntatás gyakorlatára. Emellett a hétköznapi misék után, szombatonként az este 6-os mise előtt f6-tól, illetve egyéni egyeztetés szerint is van lehetőség szentgyónást végezni.
- Csütörtökön Szent Mária Magdolnának, pénteken Szent Brigitta szerzetesnőnek, Európa társvédőszentjének ünnepe lesz. Szombaton Árpád-házi Boldog Kingára emlékezünk.
- Jövő vasárnap lesz a Nagyszülők és Idősek Világnapja, amit 2021. januárjában alapított meg Ferenc pápa.
- Augusztus 14-én, szombaton a Szent Teréz lánykör bográcsozást szervez, amiről bővebben a Templom hirdetőtáblájára kihelyezett plakáton lehet olvasni.
- A NEK Titkársága a szeptemberi Eucharisztikus Kongresszus programjaira, így a Ferenc pápa által celebrált zárómisére is, augusztus 29-ig várja a jelentkezést. A kitolódott határidő értelmében továbbra is van lehetőség jelentkezni a pápai misére szervezett külön buszos utazásra.
- A MKPK június 25-ei közleménye alapján immár a templomokban sem kötelező érvényűek azok a liturgikus korlátozások, amelyek kizárólag a járvány miatt léptek életbe. Ennek értelmében újra van lehetőség a gyóntatófülkék használatára is, így visszatérünk a vasárnapi misék alatti gyóntatás gyakorlatára. Emellett a hétköznapi misék után, szombatonként az este 6-os mise előtt f6-tól, illetve egyéni egyeztetés szerint is van lehetőség szentgyónást végezni.
- Csütörtökön Szent Bonaventura püspökre, pénteken a Kármelhegyi Boldogasszonyra, szombaton Szent Zoerárd András és Benedek remetékre emlékezünk.
- Augusztus 2-8. között Tiszaföldváron kerül megrendezésre az idei Tiszás nyári tábor, amire a 10 év fölöttiek jelentkezését várják a szervezők. További részletekről a templomi faliújságra kihelyezett plakáton lehet olvasni.
- Ma még lehet jelentkezni arra a buszos utazásra, amit a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjére szervezünk. A további részleteket a misézőhelyeink hirdetőtábláin kihelyezett lapokon lehet olvasni.
- A MKPK legutóbbi járványügyi helyzettel kapcsolatos közleménye alapján, a mai naptól a templomokban nem kötelező érvényűek azok a liturgikus korlátozások, amelyek kizárólag a járvány miatt léptek életbe (maszk viselése, távolságtartás, stb). Ennek értelmében mostantól újra lehetőséget biztosítunk a gyóntatófülkében való gyónásra is.
- Most vasárnap a Szentszék javára van gyűjtés (péterfillérek). A hívek a Szentatyának felajánlott támogatással segíthetik az Egyetemes Egyház sokféle igényét és a leginkább rászorulókat.
- Jövő héten tartja a Szent Kereszt Katolikus Iskola a szokásos hittantáborát. Kérjük a híveket, hogy imáikkal támogassák ezt a nyári eseményt (is).
- Az imaapostolság júliusi imaszándéka: Imádkozzunk, hogy a különböző társadalmi, gazdasági, vagy politikai konfliktussal terhelt helyzetekben legyen bátorságunk a párbeszéd és a békés kapcsolatok mélyen elkötelezett előmozdítóivá válni.

- Statio Orbis – ünnepi zárómise Ferenc pápával
- szeptember 5-12. között kerül megrendezésre a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus. Az esemény zárómiséjét Ferenc pápa mutatja be szeptember 12-én fél 12-kor Budapesten a Hősök terén. Erre az alkalomra a különbusz(oka)t indítunk a plébániáról, a várhatóan reggel fél 8-as indulással, és délután 3 órai visszaérkezéssel. Az útiköltség a jelentkezők számától függően alakul. A buszutazásra a következőképpen lehet jelentkezni:
- Aki teheti, regisztráljon az eseményre a iec2020.hu/hu/regisztracio oldalon, majd csatlakozz a plébániai csoporthoz az IEC-U8L7 csoportkóddal.
- A részvételi szándékot lehet jelezni a misézőhelyeken a sekrestyében, illetve emailen a millye75@gmail.com címre a név, születési dátum és telefonszám megadásával.
Jelentkezési határidő: július 11. Kiskorúak részére kötelező a szülői beleegyező nyilatkozat. Az ehhez szükséges űrlapot kihelyeztük a sekrestyékben.
1232/2021
KÖZLEMÉNY
Örömmel értesültünk a járványügyi helyzet javulásáról, ezért – figyelembe véve a szakemberek véleményét, valamint tekintettel a beoltottak magas számára és a COVID-19 járvány miatt életben lévő korlátozások további enyhítésére –, Egyházunk sajátosságait szem előtt tartva, korábbi intézkedéseinket módosítva, 2021. július 4-től kezdődően az alábbi módon rendelkezünk:
- Mostantól nem kötelező zárt térben sem a maszk viselése, figyelemmel kell lenni azonban az esetlegesen még életben lévő járványügyi korlátozásokra.
- Nem kötelező érvényűek azok a liturgikus korlátozások sem, amelyek kizárólag a járvány miatt léptek életbe, hacsak a területileg illetékes megyéspüspök másként nem rendelkezik.
- Továbbra is felelősen és körültekintően kell eljárni, figyelembe véve az aktuális járványügyi előírásokat, különös tekintettel a fertőtlenítőszerek használatára. Áldoztatáskor a kézfertőtlenítést továbbra is ajánljuk.
Az Egyházi Törvénykönyv 838. kánonja értelmében az egyes megyéspüspökök, illetve akik a jogban velük egyenlő elbírálás alá esnek, ettől eltérő rendelkezéseket is hozhatnak.
Jelen rendelkezés Magyarország latin szertartású egyházmegyéire érvényes.
Szeretnénk újfent köszönetet mondani mindenkinek a helytállásért ebben a rendkívüli helyzetben. Imádságos lelkülettel figyeljünk továbbra is egymásra.
Budapest, 2021. június 25.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia
Hirdetések
- Most vasárnap a fél 10-es mise keretében lesz az elsőáldozásra készülő hittanosok befogadási szertartása. Mindenkit szeretettel várunk!
- Hétfőn Szent Iréneusz püspök emléknapja lesz. Pénteken ünnepeljük Szűz Mária látogatását Erzsébetnél, szombaton pedig Szent Tamás apostolt.
- Kedden Szent Péter és Szent Pál apostolok főünnepe lesz. Ezen a napon szentmisét mondunk a Templomban reggel f8-kor és este 6-kor, a Magyarok Nagyasszonya Kápolnában pedig délután 5-kor.
- A héten elsőpéntek lesz. Szentmisét reggel 7-kor és este 6-kor tartunk a Templomban. Az esti mise a családok miséje is egyben. A nap folyamán az atyák meglátogatják a betegeket.
- Az elkövetkező szombat elsőszombat. Az esti mise előtt fél 6-tól rózsafüzért imádkozunk a Templomban a Rózsafüzér Társulat vezetésével, az egyházközség lelki megújulásáért és a hivatásokért.
- A hétköznapi szentmisék után, a szombat esti mise előtt fél 6-tól, ill. egyéni egyeztetés szerint folyamatos a gyónási lehetőség nyáron is.
- Buszutazást szervezünk a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjére, amit, amit Ferenc pápa mutat be. A szentmise szeptember 12-én lesz fél 12-kor kezdődik Budapesten a Hősök terén. Jelentkezési határidő: július 11. Az útra a következőképpen lehet jelentkezni:
- Aki teheti, regisztráljon az eseményre a iec2020.hu/hu/regisztracio oldalon, majd csatlakozz a plébániai csoporthoz az IEC-U8L7 csoportkóddal.
- A részvételi szándékot lehet jelezni a misézőhelyeken a sekrestyében, illetve emailen a millye75@gmail.com címre a név, születési dátum és telefonszám megadásával.
- Már most hirdetjük, hogy augusztus 21-én, szombaton bérmálás lesz plébániánkon. Délelőtt 10 órakor ünnepi szentmise keretében szolgáltatja ki a nagykorúság szentségét Marton Zsolt megyéspüpök a Templomban.
- A Ceglédi Mária Rádió önkénteseket keres. Azok jelentkezését várják, akik műsorvezetőként, bemondóként, hírszerkesztőként vagy technikusként tudnák segíteni a Rádió működtetését.
- Ez a Tanítvány utolsó nyári száma. A plébániai értesítőt legközelebb szeptemberben adjuk ki újra.