Egyéb

Burgmann A. László | 2024. január 28.

Hirdetések: Ma ér véget az Imahét a keresztények egységéért. A felekezetközi összejövetelek igyekeztek rávilágítani arra, hogy az egyházaink közti egység magának Jézusnak a vágya: elsősorban Ő akarja, hogy egyek legyünk! Fontos lenne az imahét után is imádságban hordozni a keresztények egységének szándékát, és üdvös lenne törekedni arra, hogy egyre inkább az egység előmozdítói legyünk saját […]

Folytatás 2024. január 28. – ÉVKÖZI 4. VASÁRNAP

Burgmann A. László | 2024. január 21.

Folytatás

Hirdetések: Ma van az Isten Igéjének vasárnapja. Az ünnepet Ferenc pápa rendelte el 2019-ben. Az új ünnep szándékosan került az évközi idő kezdetére: az ökumenikus imahéthez kapcsolódik, amikor el lehet mélyíteni a kapcsolatokat a Biblián keresztül a zsidó hívekkel, és együtt lehet imádkozni a keresztények egységéért a többi keresztény felekezet tagjaival együtt. Ma kezdődik az […]

Folytatás 2024. január 21. – ÉVKÖZI 3. VASÁRNAP – ISTEN IGÉJÉNEK VASÁRNAPJA

Burgmann A. László | 2024. január 18.

Hirdetések: Hétfőn délután 3-kor Biblia óra lesz a közösségi házban. Kedden este 6-kor a haladó, 7-kor a kezdő katekumen csoport találkozik a plébánián. Szerdán este fél 7-kor felnőtt katekézist tartunk a plébánián. Jövő vasárnap kezdődik az Imahét a keresztények egységéért. A 2024. évi ökumenikus imahét anyagát – amelynek mottója: „Szeresd az Urat, a te Istenedet… […]

Folytatás 2024. január 14. – ÉVKÖZI 2. VASÁRNAP

Burgmann A. László | 2024. január 06.

Hirdetések: Ma van Urunk megkeresztelkedésének ünnepe. A mai nappal véget ér a karácsonyi idő, és megkezdődik az évközi idő. Kedden este 7-re a házasközösség tagjait várjuk a plébániára. Szerdán este fél 7-kor felnőtt katekézist tartunk a plébánián. Szombatonként este fél 6-tól közösen imádkozzuk a rózsafüzért a Templomban a Rózsafüzér Társulat vezetésével. Imádkozunk az egyházközség lelki […]

Folytatás 2024. január 7. – URUNK MEGKERESZTELKEDÉSE

Burgmann A. László | 2023. december 31.

Hirdetések: Ma van Szent Család vasárnapja. A fél 10-es mise után kerül sor a családok megáldására. Az áldásra azok jöjjenek majd előre, akik mint család tudnak részt venni a misén. Mivel idén december 31-e vasárnapra esik, az ünnepi miserendre való tekintettel csak egy év végi hálaadó szentmisét mutatunk be, ezt pedig este 6-kor pedig a […]

Folytatás 2023. december 31. – SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA

Burgmann A. László | 2023. december 23.

Hirdetések: Ma, december 24-én van advent 4. vasárnapja. Délelőtt megtartjuk a szentmiséket a vasárnapi miserend szerint, a vasárnap esti 6-os mise azonban elmarad, mivel szenteste lesz. A pásztorjáték ma délután fél 4-kor kezdődik Templomban. December 25-e karácsony, Urunk születésének napja, parancsolt ünnep. Teljes búcsút nyerhet az a hívő, aki – a szokásos feltételek mellett (gyónás, […]

Folytatás 2023. december 24. – ADVENT 4. VASÁRNAPJA

Burgmann A. László | 2023. december 20.

Karácsonyi ünnepi miserend Szent Kereszt Plébániatemplom December 24. (vasárnap)                               7:30, 9:30, 24:00 December 25. (hétfő)                                     7:30, 9:30, 18:00 December 26. (kedd)                                     7:30, 9:30 December 27-29. (szerda-péntek)                  7:00 December 30. (szombat)                                18:00 December 31. (vasárnap)                               7:30, 9:30, 18:00 Január 1. (hétfő)                                             7:30, 9:30, 18:00 Január 2-5. (kedd-péntek)                              7:00 […]

Folytatás Karácsonyi ünnepi miserend

Burgmann A. László | 2023. december 20.

Hirdetések: Az adventi időben minden hétköznap reggel fél 7-kor roráte misét tartunk a Templomban, utána pedig szeretetvendégséget a közösségi házban. Szeretettel várjuk erre a felnőtteket és a diákokat is! Akik még nem végezték el a karácsonyi szentgyónásukat, mielőbb pótolják azt. Gyónási lehetőséget biztosítunk a roráte misék után, szombat este fél 6-tól és a vasárnapi misék […]

Folytatás 2023. december 17. – ADVENT 3. VASÁRNAPJA

Burgmann A. László | 2023. december 09.

Folytatás