Burgmann A. László | 2017. június 09.

Hirdetés

  1. A mai napon Szentháromság vasárnapja van, a jövő héten pedig Krisztus Szent Testének és Vérének vasárnapja, vagyis Úrnapja. A fél10-es szentmisében lesz az ünnepélyes körmenet. Kérjük azokat, akik a kinti oltárokat szokták készíteni, hogy ne feledkezzenek meg ezen szolgálatukról. Ebben a szentmisében fogunk hálát adni az elmúlt tanév minden ajándékáért (Te Deum)!
  2. Előre jelezzük a kedves testvéreknek, hogy az egyházmegyei találkozó idén Csévharaszton, június 24-én lesz. Dr. Török Csaba professzor és Vízi Elemér jezsuita atyák fognak előadást tartani, az esti szentmisét pedig a Beer Miklós megyéspüspök atya fogja bemutatni.
  3. Hétfőn este 19 órától a fiatal házasok, kedden 18 órától pedig a haladó katekumen záróalkalma lesz a plébánián.
  4. A nyári ifjúsági táborról és az apa-fia kétnapos kirándulásról papírt, információkat, a sekrestyében lehet szerezni. Néhány szabad hely lévén a héten még elfogadunk jelentkezést mind a két táborba (Tamás atyánál).
Burgmann A. László | 2017. június 06.

Közösségi alkalmaink a héten

Kedd              14.30 Évzáró ifis alkalom a felső-tagozat részére

Szerda             18.30 Felnőtt katekézis

Csütörtök        19.30 Kezdő katekumen

Hirdetés

  1. A mai napon Pünkösdvasárnapja van, jövő héten pedig Szentháromság vasárnapja lesz.
  2. Holnap, Pünkösd hétfőjén, délelőtt fél10kor lesz a szentmise itt templomban. Ettől a naptól kezdve megkezdődik az Egyházban egészen adventig bezárólag az évközi időszak.
  3. Előre jelezzük a kedves testvéreknek, hogy az egyházmegyei találkozó idén Csévharaszton, június 24-én lesz. Dr. Török Csaba professzor és Vízi Elemér jezsuita atyák fognak előadást tartani, az esti szentmisét pedig a Beer Miklós megyéspüspök atya fogja bemutatni.
Burgmann A. László | 2017. május 27.

Közösségi alkalmaink a héten

Hétfő             15.15 Szent László fiú-kör (5-7. osztály)

Kedd              14.30 7-8. osztályosok csoportja

Szerda             18.30 Felnőtt katekézis

Csütörtök        19.30 Kezdő katekumen

Péntek             14.00 Szent Teréz lány-kör (5-7. osztály)

Hirdetés

  1. A héten elsőpéntek lesz, vagyis reggel 7 és 18 órakor lesznek szentmisék a templomban. Ezen a napon meglátogatjuk betegeinket.
  2. Jövő hét vasárnap lesz Pünkösd, amely a Szentlélek kiáradásának és az Egyház születésnapjának ünnepe.
  3. Pünkösd hétfője már az évközi időszakhoz tartozik, de mert munkaszünet, ezért délelőtt fél 10-kor lesz a szentmise (miként tavaly is).
Burgmann A. László | 2017. május 23.

Közösségi alkalmaink a héten

Hétfő             15.15 Szent László fiú-kör (5-7. osztály)

19.00 Fiatal házas

Kedd              14.30 7-8. osztályosok közössége

18.00 Haladó katekumen

Szerda             18.30 Felnőtt katekézis

Csütörtök        19.30 Kezdő katekumen

Péntek             14.00 Szent Teréz lány-kör (5-7. osztály)

Hirdetés

  1. A második éve elsőáldozásra készülők gyóntatása május 26-án, pénteken 16.30-tól lesz a templomban. Ne automatikusan jöjjön erre mindenki, hanem csak azok, akik a hitoktatójukkal egyeztették, hogy a rendszeres templomba járás, a felkészítőkön való részvétellel alkalmassá tették magukat a bűnbocsánat szentségének vételére.
  2. Május 28-án, tehát jövő hét vasárnap lesz Urunk mennybemenetelének ünnepe, amely egyben a csemői templom búcsúja is.
Burgmann A. László | 2017. május 04.

Közösségi alkalmaink a héten

Hétfő             15.00 Szent László fiú-kör (5-7. osztály)

19.00 Fiatal házasok

Kedd              14.30 7-8 osztályosok ifjúsági közösség

18.00 Haladó katekumen

Péntek             14.00 Szent Teréz lány-kör (5-7. osztály)

18.00 Gimnazista és egyetemista ifjúsági csoport

Szombat          9.30 Ministráns-foglalkozás

Hirdetés

  1. A mostani vasárnap kettős ünnep: egyrészt ma van a papi és a szerzetesi hivatások világnapja. Imádkozzunk, hogy felismerjék és elfogadják a meghívottak Isten személyes, hívó hangját. Másrészt a mai napon tartjuk anyák napját, Isten éltesse sokáig őket!
  2. A múlt hétvégén megtartottuk a szentmiséken a szavazást az esti szentmisék időpontjával kapcsolatban, aminek eredményeképpen ezentúl csütörtöktől vasárnapig marad a 18 órás szentmise (nem lesz átállás 19 órára). A Széchenyi úton pedig marad a keddi és a szombati 17 órás misekezdés.
  3. A héten a szerdai katekézis, s a csütörtöki kezdő katekumen elmarad.
  4. A nyári ifjúsági táborba (június 26-30), s az apa-fia táborba (július 1-2) még a héten lehet jelentkezni Tamás atyánál.
Burgmann A. László | 2017. április 29.

Közösségi alkalmaink a héten

Hétfő             14.00 Ifjúsági biciklizés (jó idő esetén)

Kedd              14.30 7-8 osztályosok ifjúsági közösség

Szerda            18.30 Felnőtt katekézis

Csütörtök       19.30 Kezdő katekumen

Péntek             14.00 Szent Teréz lány-kör (5-7. osztály)

18.00 Gimnazista és egyetemista ifjúsági csoport

Szombat          9.30 Ministráns-foglalkozás

Hirdetés

  1. A mai vasárnap a fél10-es szentmisében könyörgés lesz az Istenhez, minden javak szerzőjéhez a jó termésért.
  2. Most hétvégén a szombat este és a vasárnap este szentmisére járó testvéreink között szavazást fogunk tartani arról, hogy az esti szertartások 18, vagy 19 órakor kezdődjenek (legyen-e nyári átállás).
  3. A héten elsőpéntek lesz, vagyis reggel 7 és 19 órakor lesznek szentmisék a templomban. Ezen a napon meglátogatjuk betegeinket.
  4. Jövő héten hétfőn május elseje, amely a munka ünnepe, jövő vasárnap pedig anyák napja lesz.
  5. Jövő vasárnap egyben a papi és a szerzetesi hivatások világnapja. Imádkozzunk, hogy felismerjék és elfogadják a meghívottak Isten személyes, hívó hangját.
  6. Május különösképpen a Szűzanyának szentelt hónap. Imáinkkal többször is forduljunk égi édesanyánkhoz a loretói litánia, a rózsafüzér szavaival.

Közösségi alkalmaink a héten

Hétfő             15.15 Szent László fiú-kör (5-7. osztály)

19.00 Fiatal házasok

Kedd              14.30 7-8 osztályosok ifjúsági közösség

18.00 Haladó katekumen

Szerda            18.30 Felnőtt katekézis

Csütörtök       19.30 Kezdő katekumen

Péntek             14.00 Szent Teréz lány-kör (5-7. osztály)

18.00 Gimnazista és egyetemista ifjúsági csoport

Hirdetjük – Most hétvégén a szombat este és a vasárnap este szentmisére járó testvéreink között szavazást fogunk tartani arról, hogy az esti szertartások 18, vagy 19 órakor kezdődjenek (legyen-e nyári átállás).

Burgmann A. László | 2017. április 16.

Közösségi alkalmaink a héten

Szerda            18.30 Felnőtt katekézis

Csütörtök       19.30 Kezdő katekumen

Péntek             14.00 Szent Teréz lány-kör (5-7. osztály)

18.00 Gimnazista és egyetemista ifjúsági csoport

Hirdetések

  1. Jövő hét vasárnap, az isteni irgalmasság vasárnapja lesz.
  2. A nyári táborok időpontjai:
    1. Ifitábor június 26-30-ig a Dunakanyarban.
    2. Apa-fia tábor július 1-2 szintén a Dunakanyarban. Elsősorban a Szent László fiúkör tagjainak, továbbá azoknak, akik szeptembertől csatlakoznának a csoporthoz.

Jelentkezési lehetőség május 1-ig.

  1. Jövő hét szombaton egyházmegyei ministráns-találkozó lesz Vácon, amelyre előreláthatólag vonattal mennénk. Jelentkezni a mai napon Tamás atyánál lehet.
  2. Húsvéthétfőn fél10 és 18 órakor lesznek szentmisék itt a templomban.
  3. A feltámadt Jézus örömét és békéjét hozó áldott húsvéti ünnepeket kívánunk mindenkinek!
Burgmann A. László | 2017. április 09.

Cegléd nagytemplom:

Nagycsütörtök:   18 óra – utolsó vacsora emlékmise

Nagypéntek:         17 óra – keresztút

18 óra – igeliturgia, kereszt hódolat

Nagyszombat:       20 óra – feltámadási szertartás

Húsvétvasárnap rendes miserend (7:30, 9:30, 18:00)

Húsvét hétfő:    9:30  és 18 óra

 Cegléd Széchenyi úti kápolna:

Nagyszombat 18 óra – feltámadási szertartás

Vasárnap: 8:30 óra – szentmise

Csemő:

Nagycsütörtök: 16 óra

Nagypéntek:      15 óra  – igeliturgia, kereszt hódolat

Nagyszombat:  17:30 óra – feltámadási szertartás

Nyársapát:

Nagypéntek:  15 óra – keresztút, kereszthódolat

Nagyszombat 17:30 – feltámadási szertartás

Burgmann A. László | 2017. április 08.

Közösségi alkalmaink a héten

Hétfő             15.00 Szent László fiú-kör (5-7. osztály)

19.00 Fiatal házasok

Kedd              14.30 7-8 osztályosok ifjúsági közösség

18.00 Haladó katekumen

Hirdetések

  1. A ma esti szentmise előtt 17 órától gyónási alkalmat biztosítunk a testvérek számára, hiszen a Szent Három Napon erre már nincs lehetőség (egyéni gyónásra Nagyszerdáig lehet az atyáknál jelentkezni).
  2. Húsvét közeledtével különösképpen is nézzünk szét azon beteg és idős testvéreink között, akik nem tudnak templomba járni, s szeretnék, ha meglátogatnák őket az ünnepekig egy atya. Jelezzük ezt a sekrestyében vagy az irodában jövő vasárnapig.
  3. A Szent Három Napon a szertartások ideje a hirdetőtáblán kifüggesztve és a mostani Tanítvány belső oldalán megtalálható. Buzdítunk mindenkit, hogy mindegyik napon vegyünk részt a liturgiákon!
  4. Nagypénteken szigorú böjt van, vagyis hústilalom, és a felnőttek csak háromszor ehetnek, s egyszer lakhatnak jól ezen a napon.
  5. Nagypénteken és Nagyszombaton reggel 7 órakor lamentációt (énekes zsolozsmát) fogunk imádkozni a templomban.
  6. Szent sír őrzésre a sekrestyében iratkozzunk föl!
  7. Azon ministránsok számára, akik a nagyheti szertartásokon szolgálni szeretnének, azoknak pénteken és szombaton is reggel 9 órakor lesznek próbák a templomban. Jöjjünk minél többen!