Hirdetések:

  1. Jövő vasárnap tartja az Egyház a péterfillérek gyűjtését az ország katolikus templomaiban. A hívek a Szentatyának felajánlott támogatással segíthetik az egyetemes egyház sokféle igényét és a leginkább rászorulókat. Ezáltal is megélhetjük a közösséget a világegyházzal.
  2. Liturgikus ünnepek a héten: hétfőn Keresztelő Szent János születésének főünnepe lesz. Szerdán Alexandriai Szent Cirill egyháztanítóra emlékezünk. Csütörtökön Szent László király ünnepe lesz. Pénteken Szent Iréneusz vértanú püspök emléknapját tartjuk. Szombaton Szent Péter és Pál apostolok főünnepét üljük.
  3. A Ceglédi Katolikus Karitász gyűjtést hirdet, amivel a helyi rászoruló családok szeptemberi tanévkezdését szeretné segíteni. Jó állapotú iskolatáskák, tolltartók, ceruzák, füzetek felajánlását várná erre a szándékra. Akinek szándékában áll lecserélni jelenlegi, még használható iskolaszereit, a régieket pedig szívesen felajánlaná a rászorulóknak, leadhatja azokat a plébániahivatalban irodaidőben, illetve elhelyezheti azokat a Szent Anna oltárnál. Minden segítséget előre is köszönünk!
  4. Jövő vasárnap délelőtt 11-kor Romhányban mutatja be aranymiséjét Dúl Géza atya pappá szentelésének 50. évfordulóján. Géza atya 2004. és 2006. között volt Cegléd plébánosa.
  5. Július 2-a és 4-e között – kedden, szerdán és csütörtökön – nem lesz szentmise a Templomban. Július 5-én, elsőpénteken reggel 7-kor és este 6-kor is lesz szentmise.
  6. Augusztus 6-án, kedden délelőtt 11-kor a pannonhalmi bazilikában szentmise keretében tesz ünnepélyes örökfogadalmat Rajta Emmánuel testvér. A közös ünnepre és az azt követő állófogadásra sok szeretettel hívja és várja az egyházközséget Emmánuel testvér. A részvételi szándékot július 21-ig kérjük jelezni az emmanuel@osb.hu címen.

———————————————————————————————

Hivatali idő: hétfőtől csütörtökig 9-13 óra között, pénteken 13-17 óra között.

Miserend: Templom: hétfő-péntek: 7:00, szombat: 18:00, vasárnap: 7:30, 9:30, 18:00; elsőpéntek: 7:00,18:00. Magyarok Nagyasszonya Kápolna: kedd és szombat: 17:00, vasárnap: 8:30. Csemő és Nyársapát: vasárnap: 11:00.

Hozzászólások lezárva.