Május 20.-a hajnalán Egyházközösségünket képviselve, imáikat, háláikat, kéréseiket tarsolyunkban összegyűjtve, maroknyi kis zarándokcsoportunk Levente atya lelki vezetésével elindult Egyházunk szíve, az Örök Róma városa felé.
Ebben az évben, június 5-én Csemőben lesz a családi napunk!
A Csemői és Ceglédi templomi közösségek ebben az esztendőben közösen tartják családi napjukat a csemői búcsú napján, Urunk Mennybemenetelének ünnepén.
A CSALÁDI NAPRA A SEKRESTYÉKBEN KELL JELENTKEZNI.
Elkészültek a kivitelezési tervek, kezünkben van a körfolyosó statikai mérése és a kivitelezési munkák engedélyeztetés alatt vannak. Még a nyáron elkezdődik az északi (bejárati) homlokzat állványozása, hogy helyre lehessen állítani a körfolyosó életveszélyessé vált részeit.
DR. KOROMPAY TIBOR pápai kamarás, címzetes apát, nyugalmazott ceglédi plébános, piarista konfráter Budapest, 1911. július 3. Vác, 1995. június 7. Korompay atya születésének 100. évfordulóját 2011. július 3-án, vasárnap ünnepeljük a Szent Kereszt Plébániatemplomban.
Tisztelettel kérjük azokat, akik jelentkeztek a római zarándoklatra, mielőbb fizessék be a második részletet. A befizetéssel kapcsolatban meg lehet keresni Dékány Mária Magdolna nővért és Levente atyát.
II. János Pál pápát méltóm nevezhetjük a családok pápájának. ,,Üzenet a családoknak” című könyvében négy írását adja közre a Szent István kiadó: a családhoz, a gyerekeknek, a nőknek és időseknek írt leveleit. 1200 Ft-ért megvásárolható a könyvárusításnál.
Kelet-Szlovákia – Magas-Tátra
Egyházközségi kirándulás 2011. Október 6-7-8.
Utazás: légkondicionált busszal.
Elhelyezés: 2 ágyas szobákban.
Ellátás: félpanzió, 2 reggeli és 2 vacsora.
Részvételi díj: 30. 000 Ft, mely tartalmazza az utazási és szállás költségeket és a belépők díját!
A program a sekrestyékben átvehető!
Bérmálkozási előkészítő legközelebb május 7-én, szombaton 10-től lesz a Közösségi Házban.
Május 7-8. Szombat-vasárnap
Az ünnepi szentmise május 8-én, vasárnap 10. 30-kor lesz, melynek főcelebránsa az idén gyémántmiséjét ünneplő Paskai László bíboros úr lesz.
Ceglédről csoportosan, külön busszal megyünk. Költsége 2000 FT/fő. Jelentkezni és az útiköltséget befizetni Posztor Pálné Veronkánál lehet.
A CEGLÉDI KOSSUTH MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÉS KÖNYVTÁR SZÍNHÁZTERMÉBEN
2011. március 19-én (szombaton) 15.00 órakor
ROMHÁNYI JÓZSEF – BOR VIKTOR:
DR. BUBÓ musical a Fogi Színház vendégjátéka
Jegyár: Elővételben: 900 Ft / Helyszínen: 1.100 Ft
2011. április 16-án (szombaton) 15.00 órakor
ANDERSEN – HARMATH IMRE – LÉNÁRT LÁSZLÓ:
A KIS HABLEÁNY gyermekmusicala Fogi Színház vendégjátéka
Jegyár:Elővételben: 900 Ft / Helyszínen: 1.100 Ft