Urunk, Jézus Krisztus, várjuk eljöveteled, várjuk a békét,
mert annyi békétlenség van kívül a világban és bent a szívünkben! Várjuk eljöveteled, mert az igazságra éhezünk, és annyi igazságtalanság sújtja a népeket és az embereket! Várjuk eljöveteled, mert szomjazzuk a szabadságot, és mindnyájan a bajok és bűnök bilincseiben kínlódunk. Add vissza reménységünket, amit elvesztettünk. Add meg újra a szeretetet azoknak, akik hideg idegenséggel viselkednek egymással szemben. Nyisd meg szívünket, hogy felragyogó örömödet megtapasztalhassuk életünkben.Kérünk, hallgass meg minket! Ámen
„Nem előállítanunk kell magunkban az isteni életet, csak engedni, hogy megszülessék bennünk, nem megvalósítani a tökéletes istengyermekséget, csak segíteni kibontakozását, s nem kiérdemelni a dicsőséget, de elfogadni Isten kezéből.“
1. November 25-én, Krisztus Király vasárnapján délelőtt 10 órakor Dr. Beer Miklós megyéspüspök úr felszenteli a felújított templomhomlokzatot, felnőtteket keresztel és bérmál, Sípos Mihályt lektorrá avatja, és Soósné Molnár Helga egyháztanácsos fogadalomtételére kerül sor.
2. November 18-án, vasárnap 17 órakor a Jézus Szíve Család tagjainak szervezésében szentségimádás lesz a Szent Kereszt Plébániatemplomban.
3. A legközelebbi felnőtt katekézis kivételesen pénteken, november 30-án lesz este 6 órakor a közösségi házban.
MEGHÍVÓ
A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége
következő programja november 28-án, szerdán este 6 órakor lesz a katolikus iskola ebédlőjében. FATIMA címmel Földi Áron tart vetítéses beszámolót a májusi fatimai és compostelai zarándoklatról.
MEGHÍVÓ
A KERESZTÉNY ÉRTELMISÉGIEK SZÖVETSÉGE
CEGLÉDI SZERVEZETE ÉS A CEGLÉDI PROTESTÁNS GYÜLEKEZETEK SZERVEZÉSÉBEN
TISZTELETTEL MEGHÍVJUK A VAKOK ÉS GYENGÉNLÁTÓK EGYESÜLETÉNEK
SZERVEZETT KONCERTRE
2012. NOVEMBER 21-ÉN, SZERDA ESTE 6 ÓRÁRA A CEGLÉDI
SZENT KERESZT PLÉBÁNIATEMPLOMBA.
A KONCERT BEVÉTELÉT A SZERVEZET TAGJAI JAVÁRA AJÁNLJUK FEL.
Dr. Bednarik Anasztázia orgonaművész
és Szluka Lídia énekművész műsora:
Bach: G-dúr prelúdium és fúga
Bach: Blute nur- Ária a Máté passióból
Bach: Bist du bei mir
Bach: Korál a 147. kantátából
Mozart: Alleluja
Mozart: Et incarnatus (a c-moll miséből)
Liszt: Á-dúr legenda (Szt. Ferenc prédikál a madaraknak)
Tosti: Preghiera
Franck: F-dúr Sortie
Mendelssohn: Jerusalem (Ária a Paulus c. oratóriumból)
Fauré: Pie Jesu (részlet a Requiemből)
Boelmann: Gótikus szvit
November 18-án, vasárnap 17 órakor a Jézus Szíve Család tagjainak szervezésében szentségimádás lesz a Szent Kereszt Plébániatemplomban.
Hívom a családokat 2012 novemberében – Bíró László püspök levele
Levél a családokhoz, a házaspárokhoz, a jegyesekhez és a szerelmesekhez, a családokat szerető szerzetesekhez és paptestvérekhez és mindenkihez, aki a családi élet mellett áll.
Na, öreg, vége a szép szabadságnak, te is igába hajtod a fejed! – mondta vidáman az ifjú férjnek barátja, amikor az esküvő után gratulált. Az ifjú férj kissé zavarba jött. Élete most fordult a célegyenesbe, szabad az útja a boldogság felé, legjobb barátja pedig azon sajnálkozik, hogy elvesztette szabadságát. Fogadta továbbra is a gratulációkat, mindenki sok boldogságot kívánt. A szabadságról ugyan senki sem beszélt, benne mégis ott motoszkált a kérdés: vajon tényleg elvesztett valamit? Sőt, megfosztotta szabadságától a lányt is, aki eddig menyasszonya volt, mostantól pedig a felesége? Tovább
1. Hálásan köszönjük mindazoknak a segítségét és munkáját, akik hozzájárultak a Magyarok Nagyasszonya kápolna búcsújának meg-szervezéséhez és az agapé elkészítéséhez.
2. Tisztelettel kérünk mindenkit, hogy amennyiben erre az évre még nem rendezte az egyházi hozzájárulását (egyházadó), mielőbb tegye meg a plébánián. Ezt most a templom felújítása miatti költségek előre nem látható nagysága miatt kérjük.
3. Október 31-én, szerdán a Magyarok Nagyasszonya kápolnában 5 órakor szentmisét mutatunk be a keresztények egységéért és a szentségimádást is erre a szándékra végezzük. Kérek mindenkit, hogy a reformáció napján imádkozzunk a keresztények közötti egységért, az ökumenéért!
4. Mindenszentek napján, november 1-én, ünnepi szentmisét mutatunk be 17. 00-kor a Magyarok Nagyasszonya kápolnában és 18.00-kor a plébániatemplomban. Imádkozzunk együtt elhunyt szeretteinkért!
5. Halottak napján, november 2-án, elsőpénteken este 6 órakor szentmisét mutatunk be a Magyarok Nagyasszonya kápolnában.
6. Sírszentelések november 1-én, délután 2 órától lesznek a temetőkben. A sírszenteléseket a plébánián kell bejelenteni, amit az atyák ingyen végeznek, amennyiben az idei évre rendezve van az egyházi hozzájárulás!
7. November 25-én, Krisztus Király vasárnapján délelőtt 10 órakor Dr. Beer Miklós megyéspüspök úr felszenteli a felújított templomhomlokzatot, felnőtteket keresztel és bérmál, Sípos Mihályt lektorrá avatja, és Soósné Molnár Helga egyháztanácsos fogadalomtételére kerül sor.
1978. október 16-án választották pápává II. János Pál néven Krakkó érsekét. Stanisław Dziwisz bíboros közel negyven éven keresztül volt Karol Wojtyła titkára, az évfordulón vele közölt interjút a L’Osservatore Romano.
Elmondta, hogy aznap ő is elment a Szent Péter térre, és a tömeggel együtt várta, hogy megtudja az új pápa nevét. Amikor Pericle Felici bíboros kiejtette Wojtyła nevét, elállt a lélegzete. Visszaemlékezett arra az 1966-os októberi napra, amikor Karol Wojtyła krakkói érsek magához hívatta őt, az akkor huszonhat esztendős fiatal papot. Akkor még nem tudta, hogy élete legnagyobb kalandja kezdődik el. Tovább

