admin | 2013. június 19.

NYÁRI MISEREND VAN CEGLÉDEN!

A SZENT KERESZT PLÉBÁNIATEMPLOMBAN

SZOMBATON ESTE 7-KOR

A MAGYAROK NAGYASSZONYA KÁPOLNÁBAN

SZERDÁN ÉS SZOMBATON ESTE 6-KOR,

KEZDŐDNEK AZ ESTI SZENTMISÉK!

admin | 2013. május 17.

1./

PÜNKÖSDHÉTFŐN

REGGEL 7.00-KOR

ÉS ESTE 6 ÓRAKOR

LESZ SZENTMISE A PLÉBÁNIATEMPLOMBAN

2./

KANTÁR NORBERT

DIAKÓNUS

PAPPÁ SZENTELÉSE

JÚNIUS 22-ÉN, SZOMBATON

10 ÓRAKOR LESZ

A VÁCI SZÉKESEGYHÁZBAN.

MÁSNAP, JÚNIUS 23-ÁN, VASÁRNAP

17 ÓRAKOR MUTATJA BE ELSŐ SZENTMISÉJÉT CEGLÉDEN,

A PLÉBÁNIATEMPLOMBAN.


Pontosan két hónap telt el azóta, hogy Jorge Mario Bergoglio bíborost Péter utódává választották. Ferenc pápa szokásához híven május 13-án, hétfőn reggel is szálláshelyén, a vatikáni Szent Márta-ház kápolnájában mutatta be a szentmisét. A Szentatya a napi olvasmányokhoz fűzve gondolatait utalt az Apostolok Cseleke-deteiből vett szakaszra, (ApCsel 19,1-8), amelyben Szent Pál Efezusban találkozik néhány tanítvánnyal. Meglepő válaszuk, amit a népek apostolának kérdésére adnak: „Még csak azt sem hallottuk, hogy van Szentlélek”. A kétezer évvel ezelőtti keresztények tudatlansága nem csak az első időket jellemezte – mondta a pápa.  Tovább

admin | 2013. május 14.

Május 18-án, SZOMBATON  A SZABADSÁG TÉREN

A CEGLÉDI VALLÁSI FELEKEZETEK

„EGYÜTT CEGLÉD” KÖZÖS TALÁLKOZÓJA LESZ.

A RENDEZVÉNYRE MINDENKI HIVATALOS!


admin | 2013. május 08.

1./”HIT HETE” címmel, Cegléden napközis hittantábort hirdetünk Egyházközségünkben, általános iskolás korú gyermekeknek. A tábor helye a Katolikus Közösségi Ház és Plébánia. Szeretettel várjuk a diákokat június 24-28-ig, hétfőtől péntekig 8-17 óráig. A tábor díja 6000 Ft /fő/hét,mely ebédet,uzsonnát és a programok költségeit tartalmazzák.

Lelki vezetőink: Bokros Levente atya és Balázs András atya.

Érdeklődni: Marton Melinda katekétánál (30/482-0983) vagy a gyermek hitoktatójánál lehet.
2./”A HIT AJÁNDÉKAI” témáját választottuk egy másik hittantáborunknak. A tábort szeretettel ajánljuk minden általános és középiskolás diáknak.. A tábor helyszíne: Tar, Katolikus Plébánia. A tábor ideje: Július 1-5-ig. A tábor költsége: 15. 000 Ft/fő/hét teljes ellátással.

Lelki vezetőnk: Csonka Csaba atya

Érdeklődni: Marton Melinda katekétánál vagy a gyermekek hitoktatójánál.

admin | 2013. május 03.

A CSEMŐI TEMPLOM BÚCSÚJA, URUNK MENNYBEMENETELÉNEK ÜNNePÉN, MÁJUS 12-ÉN

10 ÓRAKOR LESZ.

EZ EGYBEN EGYHÁZKÖZSÉGÜNK CSALÁDI NAPJA IS.

JELENTKEZNI – AZ EBÉD MIATT – A SEKRESTYÉKBEN LEHET.

a SZENTMISÉT ÉS A SZENTBESZÉDET ANDRÁS ATYA MONDJA.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Május 18-án, SZOMBATON  A SZABADSÁG TÉREN A CEGLÉDI VALLÁSI FELEKEZETEK „EGYÜTT CEGLÉD” KÖZÖS TALÁLKOZÓJA LESZ. A RENDEZVÉNYRE MINDENKI HIVATALOS!

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

A SZENTKÚTI – PÜNKÖSDHÉTFŐI – ZARÁNDOKLATRA A SEKRESTYÉKBEN LEHET JELENTKEZNI.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

 MÁJUS 21-ÉN, ESTE 6 ÓRÁTÓL SZÜLŐI FÓRUMOT TARTUNK AZ ELSŐÁLDOZÓ GYEREKEK SZÜLEINEK A KATOLIKUS ISKOLA EBÉDLŐJÉBEN.

admin | 2013. május 02.

 

SHIRCHADASJ együttes érkezik ismét hozzánk Hollandiából

a Cegléd-Nagytemplomi Református Egyházközség meghívására.

Május 4-én 18.00-kor újra fellép Cegléden a Szent Kereszt Katolikus templomban a Shirchadasj & Band.

A belépés ingyenes!

(Szombat este csak a Magyarok Nagyasszonya kápolnában lesz szentmise, 17:00-kor )

2013. április 26-án, 15:00 órakor

Püspöki hálaadó szentmise

lesz a Szent Kereszt Plébániatemplomban

admin | 2013. április 12.

A jezsuita Bálint József atya könyvét 800 Ft-ért lehet kapni Varga Editnél.

Olasz plébánosok egybehangzóan állítják: Ferenc pápa szavainak hatására nőtt a templomba járók, és leginkább a gyónásra érkezők

száma. Bergoglio-hatás – így nevezi a Vatican Insider az új pápa iránti hatalmas rokonszenv következményeit. Nagyon sokan mentek el a templomokba gyónni, mert megérintette őket Ferenc pápa tanítása az irgalomról és a megbocsátásról. Paolo Padrini, Stazzano plébánosa szerint az újonnan érkező hívek gyakran idézik Ferenc pápát, aki azt kérte: engedjék, hogy Isten irgalma megérintse szívüket. Tovább