Szeptember 25-én, szerdán délelőtt Ferenc pápa a Szent Péter téren, több mint 80 ezren zarándok jelenlétében folytatta katekézisét az Egyházról.

Isten egységet ad nekünk, de mi gyakran nehezen éljük meg. Keressük, építsük a szeretetközösséget, neveljünk rá, törekedjünk az értetlenségek és megosztások leküzdésére a családban, egyházi környezetben, az ökume-nikus párbeszédben. Világunknak szüksége van az egységre. Olyan korban élünk, amikor mindnyájunknak szükségünk van egységre, kiengesztelődésre, szeretetközösségre. (…) Kérjük az Urat: Urunk, add, hogy mindig egységesebbek legyünk, hogy soha ne legyünk a megosztás eszközei; add, hogy elkötelezzük magunkat, mint ahogy egy szép ferences ima mondja: „add, hogy szeretetet vigyek oda, ahol gyűlölet uralkodik, hogy a megbocsátás szellemét vigyem oda, ahol széthúzás van, hogy egységet vigyek oda, ahol békétlenség van”. Így legyen!

admin | 2013. szeptember 26.

Sajnálhatja az, aki nem volt ott a mintegy két óra hosszat tartó szertartáson. A végén, amikor a papság felsorakozott, az Atya holttestét szállító autó két oldalán, épp Mándoki Gyuri barátom mellett álltam. Szinte egyszerre mondtuk ki, hogy ilyen papi temetésen még nem voltunk. Az aranymise felé közeledve pedig már voltunk “néhányon” A hívek azt szokták mondani, “szép” temetés volt, mert nehéz kifejezniük azt, amit ilyenkor éreznek. Én inkább azt mondanám, “katartikus” volt.  Beer Miklós püspök atya beszéde, és a mise végén szólók búcsúbeszédei kiegészítették egymást. Ezek együttrajzolták meg András atya személyét, hivatását, lelkipásztori szolgálatát. Főleg a polgármester búcsúbeszéde, a kántor szavai (hogyan is tudta elmondani azok után, hogy ő találta meg holttestét és második apjának tartotta?) –  és a többieké, felértek egy–egy papi prédikációval, némelyiket felül is múlták. Minden kenetesség nélkül szóltak.  Nem volt senkiében egyetlen hamis szó vagy mondat. Bárcsak mi is  így tudnánk szólni mindig!  Tovább

admin | 2013. szeptember 22.

Jövő vasárnap, szeptember 29-én 9. 30-kor kezdődik az elsőáldozás.

Előtte való nap, szombaton reggel 9-től lesz a gyerekek,

a szülők és hozzátartozók gyóntatása és a szertartás próbája.

admin | 2013. szeptember 16.

 

ANGYALOK ZENÉJE

címmel komolyzenei koncert lesz a

CEGLÉDI SZENT KERESZT PLÉBÁNIATEMPLOMBAN

szeptember 20-án, pénteken 16. 30-kor.

Énekel Egyházi Géza és Tóth Adrienn. Közreműködnek: Baksa Endre zongora, Rimaszécsi János gitárművész, Ecsedi Péter énekművész és a Kossuth Lajos Gimnázium Leánykara. Vezényel Soltészné Lédeczi Judit Liszt-díjas karnagy, zongorán kísér Fazekas Zsuzsanna.

A koncert a 18. Kossuth Toborzó Ünnepély hivatalos rendezvénye.

 

A gyöngyösi Fájdalmas Szűzanya ünnepe, amely egyben a hordozható Szűz Mária szobrok búcsúja szeptember 22-én, vasárnap lesz 10 órakor. Indulás menetrendszerinti busz járattal. A busz 7. 20-kor indul a buszpályaudvarról.

Érdeklődi Posztor Pálné Veronkánál lehet.

 

Jövő szombattól a plébániatemplomban az esti szentmise 6 órakor, a Magyarok Nagyasszonya kápolnában a szerdai szentmise 5 órakor kezdődik.

Az elsőpénteki szentmisék a Magyarok Nagyasszonya Kápolnában továbbra is 6 órakor kezdődnek.

admin | 2013. szeptember 13.

M E G H Í V Ó
Tisztelettel meghívjuk Önt és kedves családját a
„SUSOGÓK”
Kisvárosi értelmiség és az 1945 előtti keresztény középosztály
az államvédelmi szervek célkeresztjében
című kiadvány bemutatójára, melyet
2013. szeptember 25-én 17 órakor
tartunk a ceglédi Városháza Dísztermében.
Köszöntőt mond:
FÖLDI LÁSZLÓ
országgyűlési képviselő, Cegléd város polgármestere
A kötetet bemutatja:
DR. ŐZE SÁNDOR
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem
Történettudományi Intézetének vezetője Tovább

admin | 2013. szeptember 05.

Szeptember 12-én, csütörtökön 18. 30-kor a Budai úti kereszt restaurálás utáni áldása lesz.

 

Plébániatemplomunk búcsúja szeptember 15-én,

10 órakor lesz. Hagyományosan ezen a napon van a GYÓGYÍTÓK ÉS GYÓGYULÓK

ünnepe, amikor kiszolgáltatjuk a betegek kenetét.

A szentmisét bemutatja Kovács Miklós atya,

 a szentbeszédet Bokros Levente atya mondja.

2013. október 5.
Nagymarosi ifjúsági találkozó
Az idei őszi nagymarosi találkozón

Papp Miklós főiskolai tanár, görögkatolikus lelkész 

Ki mint gondolkodik, úgy is él 

címmel tart előadást az életvezetésről délelőtt 10 órától.

A 16 órakor kezdődő szentmise főcelebránsa

Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát lesz.

admin | 2013. augusztus 28.


Augusztus 31-én lesz évfordulója annak, hogy 1828-ban e napon szentelte fel plébániatemplomunkat

gróf Nádasdy Ferenc váci püspök,

későbbi kalocsai érsek.

 

Jövő vasárnap, szeptember 8-án 9.30-kor

lesz a közös tanévkezdő szentmisénk, a

VENI SANCTE.

 

 

admin | 2013. augusztus 17.

2013. AUGUSZTUS 20.

SZENT ISTVÁN KIRÁLY, A MAGYAR NEMZET FŐVÉDŐSZENTJE

„Nagy gonddal őrizd a szívedet, Mert hiszen belőle indul ki az élet”

(Példabeszédek 4, 23)

Szent Kereszt Plébániatemplom:

7. 30 Szentmise

    10. 00 Ünnepi szentmise


11. 10 új kenyér megáldása a történelmi egyházak által, a kenyér felszentelése

a Szabadság téren

18. 00 Szentmise

Magyarok Nagyasszonya Kápolna:

8. 30 Szentmise

SZENT ISTVÁN KIRÁLY!

KÖNYÖRÖGJ NÉPEDÉRT!

admin | 2013. augusztus 12.

A Szentkereszt plébánia templomban augusztus 15-én, Nagyboldogasszony ünnepén reggel 7 órakor és este 18 órakor lesz szetmise. Az esti mise után szentséimádás is lesz.

Őrségi kirándulás programja
Augusztus 22-23-24.

Lelkivezető : Levente atya

1. nap
Indulás Ceglédről 22-én reggel 6 órakor a templom melletti parkolóból. Budapest-Győr útvonalon érjük el Magyarország egyik legjelentősebb látnivalóját, a nemrég felújított fertődi Esterházy kastélyt. Tiszteletünket lerójuk a legnagyobb magyar, Szécheny Ferenc emléke előtt a nagycenki Széchenyi kastélyban és a mauzóleumban.
Ezután Kőszegre érkezünk, ahol a szállásunk a verbita szerzetesek vendégházában lesz 2-3 ágyas, fürdőszobás szobákban. Itt vacsora és szállás.

2. nap
A szentmise és a reggeli elfogyasztása után a csodálatos őrségi tájakra indulunk. Mielőtt azonban ezt megkezdenénk, Kőszeg városával ismerkedünk meg egy séta keretében. Buszra szállva folytatjuk utunkat Őriszentpéterre, ahol megtekintjük az Árpád-kori templomot. Jellegzetes építészeti emlékeket látunk még ezen a tájon Velemérben, Szalafőn és Pityerszeren. A sok érdekes látnivaló után visszaindulunk Kőszegre, ahol vacsora és szállás vár bennünket.

3.nap
A szentmise és reggeli után csomagjainkkal együtt buszra szállunk, hogy még ezen a napon is újabb természeti és műemléki szépségekben gazdagodva érkezhessünk haza. Utunk során először Velemet keressük fel, majd Sopron város nevezetességeivel ismerkedünk.
Ezután hazafelé indulunk, kisebb szüneteket tartva az esti órákban érkezünk haza, élményekben és lelkiekben gazdagodva.

Részvételi díj 30.000 Ft, amely tartalmazza az útiköltséget, a szállás és a félpanzió árát, az idegenvezetést és a belépőket. Jelentkezni a sekrestyében lehet 5.000 Ft előleg befizetésével. Jelentkezés augusztus elsejéig lehetséges, mert a résztvevők száma alapján kell a szállást lefoglalni.