tisztelettel és barátsággal invitál minden emlékezni szándékozót,
2013. november 4-én (hétfő) 18.00 órára
a Református Templomkertben lévő ’56-os szoborhoz
A megjelenteket köszönti: Földi László polgármester
Emlékező beszédet mond: Dr.Szakály Sándor történész, egyetemi tanár
Az est házigazdája: Dr.Csáky András
Sok szeretettel várom a rendezvényen!
Szemlélődés, közelség, bőség – a Szentatya e három szó köré csoportosította homíliájának gondolatait az október 22-én, kedden reggel a Szent Márta-házban bemutatott szentmisén. Istent nem lehet pusztán értelmünkkel megérteni. Isten kihívása, hogy elvegyüljön életünkben és begyógyítsa sebeinket, ahogy ezt Jézus tette – hangsúlyozta Ferenc pápa. Ahhoz, hogy belépjünk Isten misztériumába, nem elegendő az értelem. Szükség van szemlélődésre, közelségre és bőségre. Tovább
NOVEMBER 1.
15. 00 SÍRSZENTELÉSEK
KÉRJÜK, HOGY SZÁNDÉKUKAT
ELŐRE JELEZZÉK A PLÉBÁNIÁN
17. 00 SZENTMISE
A MAGYAROK NAGYASSZONYA KÁPOLNÁBAN
18. 00 SZENTMISE
A PLÉBÁNIATEMPLOMBAN
|
MEGHÍVÓ
Október 22., kedd 18.00 Ünnepi műsor a Kossuth Művelődési Központ és Könyvtár kamaratermében. Himnusz Az ünnepséget megnyitja Földi László, polgármester Ünnepi megemlékezést tart Bögös István, a Várkonyi István Általános Iskola igazgatója. “Üzenet haza” emlékműsor. Közreműködik az iskola irodalmi színpada. Felkészítő tanár: Prohászka-Ábrahám Anett tanárnő. Szózat
Október 23., szerda 08.30 Hősök és koszorúk … Kegyeleti emlékezés ’56 hőseinek sírjánál Református Öregtemetőben: Asztalos István, Cs. Kiss Albert, Csendes István, Jákó János, Irházi Sándor, Sági Borbála, Veres László Református Kistemető: Ifj. Varga Sándor Csengettyűs temetőben: Boldizsár János, Lőrincz Lucia, Mészáros István, Kálvária temetőben: Dr. Jójárt József, Kurdics József 301-es parcella Budapest: Batonai fivérek: Batonai László és Batonai István (a koszorúzásról később intézkedünk) 11.00 “A Szabadság fája” emlékoszlop koszorúzása és ünnepi műsor a Várkonyi István Általános Iskola tanulóinak részvételével a Református templomkertben. Beszédet mond Földi László, polgármester. kb. 12.00 óra Városháza főbejáratánál lévő ’56-os emléktábla koszorúzása. |
2013. Október 20. Vasárnap Országos gyűjtés a missziók javára
Október 7-én reggel 7 órakor – a szokásoknak megfelelően – Ferenc pápa a Szent Márta Ház kápolnájában mutatott be szentmisét. Homíliájában a Jónás és az irgalmas szamaritánus alakjáról elmélkedett. Tovább
1./ A SZERDA ESTI FELNŐTT KATEKÉZIS KIVÉTELESEN OKTÓBER 15-ÉN KEDDEN ESTE 6 ÓRAKOR LESZ A KÖZÖSSÉGI HÁZBAN.
2./ 2013. Október 20. Vasárnap
Országos gyűjtés a missziók javára
3./ JELENTKEZÉS ESKÜVŐRE
Plébániánkon a házasság szentségére az esküvő előtt legalább fél évvel a plébániai irodában kell jelentkezni. A jegyesoktatást egy személyes beszélgetés előzi meg, ehhez Levente atyával kell időpontot egyeztetni a plébániai irodán keresztül. (Cegléd, Kossuth tér 3. tel. 500-950, Levente atya: 06 309 616 756) A jegyesoktatás a következő esztendőben február elejétől május közepéig (havonta 1-2 alkalom szombaton délutánonként) tart. A Ceglédi Római Katolikus Plébánia azokat a párokat fogadja házasságkötésre, akik ezeken az összejöveteleken részt vesznek, vagy igazolást hoznak arról, hogy más plébánián jegyesoktatásban részesültek.
A Szent Kereszt Katolikus Iskola és Óvoda Magyarok Nagyasszonya Katolikus Tagóvoda
szeretettel meghívja Önt
MAGYAROK NAGYASSZONYA ÜNNEPE (okt.08) alkalmából rendezett
MÁRIA KÖSZÖNTŐ KONCERTRE
A koncert helyszíne: a Katolikus Templom
Ideje: 2013.10. 06. vasárnap 16.30
A rendezvény célja:
– A Szűzanya iránti szeretetünk és hűségünk kifejezése.
– Hódolat a MAGYAROK KIRÁLYNŐJE, NAGYASSZONYUNK előtt.
– Egyéni imaszándékok, közbenjáró imádság kérése Máriától,
vigye Szent Fia elé ügyeinket!
A Szent Korona másolatával lélekben megismételjük Magyarország fölajánlását!
Szeretettel várunk minden Mária tisztelőt, adjuk át a szívünket égi Édesanyánknak, hozzuk elé kéréseinket, fájdalmainkat, szeretetünket!
Az énekes köszöntésen túl, Bokros Levente atya beszél kis ovisainknak Magyarország Szent István király általi felajánlásáról,
és láthatják a Szent Korona másolatát is!
Cegléd, 2013.09.24. Ócsai Józsefné
Magyarok Nagyasszonya Tagóvoda
A KATEKUMENÁTUS – FELNŐTTEK BEAVATÁSA
A KERESZTÉNY ÉLETEBE –
AZOK SZÁMÁRA, AKIK A HITET KERESIK, AKIK A KERESZTELKEDNI, ELSŐAÁLDOZNI ÉS/VAGY BÉRMÁLKOZNI SZERETNÉNEK
OKTÓBER 11-ÉN, ESTE 6 ÓRAKOR
KEZDŐDIK A KÖZÖSSÉGI HÁZBAN.
ÉRDEKLŐDI LEVENTE ATYÁNÁL LEHET
drótposta: bokros.levente@gmail.com
mobil: 06 309 616 756
*
BIBLIAÓRA
– NORBERT ATYÁVAL –
KEDDENKÉNT 17 ÓRAKOR
ÉS
FELNŐTT KATEKÉZIS
– LEVENTE ATYÁVAL –
SZERDÁNKÉNT 18 ÓRAKOR
A KÖZÖSSÉGI HÁZBAN
ELSŐ ALKALOM OKTÓBER 1. ill. 2.
*
2013. október 5.
Nagymarosi ifjúsági találkozó
Az idei őszi nagymarosi találkozón
Papp Miklós főiskolai tanár, görögkatolikus lelkész
Ki mint gondolkodik, úgy is él
címmel tart előadást az életvezetésről délelőtt 10 órától.
A 16 órakor kezdődő szentmise főcelebránsa
Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát lesz.
