Nagyszerű, szép filmet játszanak Cegléden a moziban mindennap 15.45től, április 20-ig, szerdáig:
Színes, magyarul beszélő, spanyol-argentin-olasz dráma, 110 perc, 2015 ![]()
Leírás
Közösségi alkalmaink a héten
Hétfőn 15.00 Nyugdíjas klub
17.00 Bibliaóra
Szerda 18.30 Felnőtt katekézis
Pénteken 18.00 Gimnazisták ifjúsági csoportja
Hirdetések
- A mai vasárnapon van a papi és szerzetesi hivatások világnapja.
- Április 22-én, jövő pénteken 17 órától várjuk az elsőáldozásra készülő gyerekek szüleit a templomba.
- Ferenc pápa meghirdetésére április 24-én, vagyis jövő hét vasárnap, országos gyűjtést szervezünk az ukrajnai rászorulók támogatására.
- A szentmise általános rendelkezései szerint a mise kezdetétől (bevezető ének, keresztvetés, Uram irgalmazz, Dicsőség) egészen a Könyörgés végéig állva maradnak a hívek a papsággal együtt. Legutóbbi körlevelében erre kér bennünket Miklós püspök atyánk, hogy az egyházmegye minden templomában ügyeljünk ennek a gyakorlatban való megtartására.
- Jövő hét szombaton lesz a Tiszamenti Ifjúsági Találkozó, amelyre szeretettel hívjuk az gyerekeket 5. osztálytól felfelé. A gyülekező 9 órától kezdődik a Katolikus Iskolában, s a program a hirdetőtáblán olvasható.
- Április 30-tól, vagyis két hét múlva szombattól áttérünk a nyári miserendre. A változás csak az esti szentmiséket érinti, a reggeliek változatlanok maradnak. A Széchenyi úti kápolnában 17 óráról 18 órára, a templomban 18 óráról 19 órára fognak módosulni.
Közösségi alkalmaink a héten
Hétfőn 15.30 Felsős ifjúsági hittan
19.00 Fiatal házasok csoportja
Kedden 18.00 Kezdő katekumen
Pénteken 18.00 Gimnazisták ifjúsági csoportja
Hirdetések
- A héten kivételesen elmarad a szerdai felnőtt katekézis, a jegyesoktatás, s a csütörtöki haladó katekumen csoport.
- A mai vasárnapon, április 10-én, Szabó Balázs orgonaművész hangversenye lesz a ceglédi evangélikus templomban 18 órától.
Közösségi alkalmaink a héten:
Hétfőn 15.00 Nyugdíjas klub
15.30 Felsős ifjúsági hittan
17.00 Bibliaóra
Szerda 18.30 Felnőtt katekézis
Pénteken 18.00 Gimnazisták ifjúsági csoportja
Szombaton 9.30 Ministráns-foglalkozás
Hirdetések:
1. A mai napon Húsvét II. – az isteni irgalmasság vasárnapja van.
2. Holnap Gyümölcsoltó Boldogasszony, vagyis Jézusnak, az Isten
Fiának Mária szűzi méhében történt fogantatásának ünnepe lesz.
3. Már előre hirdetjük, hogy következő Tiszamenti Ifjúsági Találkozó
április 23-án itt Cegléden lesz, mi leszünk a házigazdák. Kérjük a
szülőket, hogy biztassák gyermekeiken a találkozón való részvételre
5. osztálytól felfelé, hiszen lehetőség lesz a környékbeli fiatalokkal
való ismerkedésre, közös imádságra és tanúságtételre.
Közösségi alkalmaink a héten
Szerda 18.30 Felnőtt katekézis
Szombaton 9.30 Ministráns-foglalkozás
Hirdetések
- A mai napon Húsvétvasárnap, Urunk feltámadásának ünnepe van.
- Amint már hirdettük, jövő héten az isteni irgalmasság vasárnapján Vecsésre indítunk zarándoklatot. Jelentkezni, illetve részleteket megtudni Varga Edit testvérünktől lehet.
- A héten elsőpéntek lesz, vagyis reggel 7 és 18 órakor lesznek szentmisék a templomban.
- A feltámadt Jézus örömét és békéjét hozó áldott húsvéti ünnepeket kívánunk mindenkinek!
Cegléd:
Nagycsütörtök: 18 óra – utolsó vacsora emlékmise
Nagypéntek: 17 óra – keresztút
18 óra – igeliturgia, kereszt hódolat
Nagyszombat: 20 óra – feltámadási szertartás
Húsvét hétfő: 7:30 és 18 óra – szent mise
Cegléd Széchenyi úti kápolna:
Nagyszombat. 18 óra – feltámadás
Vasárnap: 8:30 óra – szentmise
*****
Csemő:
Nagycsütörtök: 16 óra
Nagypéntek: 14:30 óra – Keresztút
15 óra – igeliturgia, kereszt hódolat
Nagyszombat: 17:30 óra – feltámadási szertartás
Nyársapát:
Nagypéntek: 15 óra – szertartás
Vasárnap: 11 óra – szentmise
Nagycsütörtök: 18.00-tól ÉLŐ KÖZVETÍTÉS Cegléd plébánia templomból utolsó vacsora emlékmise
Nagypéntek: 17.00-tól ÉLŐ KÖZVETÍTÉS Cegléd plébánia templomból keresztút
18.00-tól ÉLŐ KÖZVETÍTÉS Cegléd plébánia templomból igeliturgia, kereszt hódolat
Nagyszombat: 17.30-tól ÉLŐ KÖZVETÍTÉS Csemői templomból feltámadási szertartás
Közösségi alkalmaink a héten
Hétfőn 15.30 Felsős ifjúsági csoport Kedden 18.00 Kezdő katekumen
Hirdetések
1. A mai napon Virágvasárnap, Urunk jeruzsálemi bevonulásának
ünnepe van. Ezzel megkezdődött Egyházunkban a Nagyhét.
2. A Szent Három Napon a szertartások ideje a hirdetőtáblán
kifüggesztve és a mostani Tanítvány mellékletében megtalálható.
Buzdítunk mindenkit, hogy lehetőségeink szerint mindegyik napon
vegyünk részt a liturgiákon!
3. Kérjük a testvéreket, hogy ne felejtsék el elvégezni a
szentgyónásukat a húsvéti ünnepek előtt. A most vasárnap esti
szentmise előtt 17 órától még lehetőséget biztosítunk mindenki
számára.
4. 2016. március 27-én, jövő hét vasárnap óraátállítás lesz! Hajnal 2:00kor 3:00 órára, vagyis egy órával előre kell állítani az időt!
5. Nagypénteken és Nagyszombaton reggel 7 órakor lamentációt
(énekes zsolozsmát) fogunk imádkozni a templomban.
6. Nagypénteken 17 órakor keresztutat végzünk az esti szertartás előtt. 7. Azon ministránsok számára, akik a nagyheti szertartásokon szolgálni
szeretnének, azoknak pénteken és szombaton is reggel 9 órakor
lesznek próbák a templomban. Jöjjünk minél többen!
Közösségi alkalmaink a héten
Szerda 18.30 Felnőtt katekézis
Pénteken 18.00 Gimnazisták ifjúsági csoportja
Szombaton 9.30 Ministráns-foglalkozás
Hirdetések
- A mai perselyadományokat a szentföldi keresztények megsegítésére továbbítjuk.
- A tartós élelmiszer-gyűjtés nálunk a templomban a mai vasárnappal lezárul. Az adományokat kérjük, hogy a Szent Anna oltárnál helyezzék el a nap folyamán.
- Jövő hét pénteken, március 18-án 17 órától lesz az elsőáldozásra készülő gyerekek szüleinek találkozása a templomban.
- Jövő vasárnap Virágvasárnap, Urunk jeruzsálemi bevonulásának ünnepe. A fél10-es szentmise keretében lesz a barkaszentelés a templom bejáratánál, s azt követően vonulunk be ünnepélyesen. Barkákat lehetőleg mindenki hozzon magával.
- Kérjük a testvéreket, hogy ne felejtsék el elvégezni a szentgyónásukat a húsvéti ünnepek előtt. Jövő vasárnap erre külön is lehetőséget biztosítunk az esti szentmise előtt 17 órától.
Közösségi alkalmaink a héten
Hétfőn 15.00 Nyugdíjas klub
15.30 Felsős ifjúsági csoport
17.00 Bibliaóra
19.00 Fiatal házasok csoportja Kedden 18.00 Kezdő katekumen Szerda 18.30 Felnőtt katekézis
Csütörtök 19.00 Haladó katekumen
Pénteken 18.00 Gimnazisták ifjúsági csoportja
Hirdetések 1. Jövő héten a szentföldi keresztények javára lesz országos gyűjtés. 2. A Püspöki Konferencia felhívására március 6-tól tartós élelmiszergyűjtés lesz, amelyet a Karitász oszt szét a rászoruló családok között.
A gyűjtés nálunk a mai és a jövő hét vasárnap lesz itt a
templomban, s az adományokat a Szent Anna oltárnál helyezzük el.