Hirdetések
- A héten hétfőn 15 órától Szent László fiúkör, kedden pedig 18 órától haladó katekumen lesz.
- Megkezdődik az utolsó hetünk az adventi időszakban, készületben. Hétfőtől péntekig lesznek még roráte szentmisék, de csak szerdáig lesz utána agapé. Jöjjünk el minél többen ezekre az alkalmakra!
- Karácsony közeledtével különösképpen is nézzünk szét azon beteg és idős testvéreink között, akik nem tudnak templomba járni, hogy szentségekkel tudjanak készülni ők is Karácsony ünnepére. Szóljunk még ma a sekrestyében (név, cím és telefonszám megadásával), mert a héten fogjuk őket meglátogatni.
- December 24-én, Szenteste délutánján 15.30-tól Jézus születésének történetét (pásztorjáték) fogják előadni a Szent Kereszt Iskola 6. osztályos gyermekei. Szeretettel várunk mindenkit!
- A mai vasárnap is 17 órától gyónási lehetőség lesz a templomban! Éljünk ezzel a lehetőséggel, hiszen Karácsony öröme csak így válhat számunkra teljessé!
- A karácsonyi szentmisék rendjét a mostani Tanítvány belső oldalán találjuk!
Közösségi alkalmaink a héten
Hétfőn 15.00 Szent László fiú-kör bűnbánati napja
19.00 Fiatal házasok csoportja
Szerda 18.30 Felnőtt katekézis
Csütörtök 19.30 Kezdő katekumen
Péntek 18.00 Gimnazista és egyetemista ifjúsági csoport
Hirdetések
- A jövő hét szombat esti szentmisében folytatódik Lovassy Attila atya lelkigyakorlatos elmélkedése (előtte 17.30-tól kezdődően lesz gyóntatás)
- Adventi időszakban minden hétköznap (hétfőtől-péntekig) reggel fél7-kor lesznek a roráte szentmisék itt a templomban. Ezek a misék az adventi várakozásunk fontos alapkövei kellene, hogy legyenek. Érezzük át, hogy maga Krisztus vár rám, Ő akar velem találkozni ezekben a reggeli órákban!
- Karácsony közeledtével különösképpen is nézzünk szét azon beteg és idős testvéreink között, akik nem tudnak templomba járni, s szeretnék, ha meglátogatnák őket az ünnepekig egy atya. Jelezzük ezt a sekrestyében vagy az irodában.
Közösségi alkalmaink a héten
Hétfőn 15.00 Nyugdíjasok csoportja
15.15 Szent László fiú-kör (5-7. osztály)
17.00 Bibliaóra
Kedd 18.00 Haladó katekumen
Szerda 18.30 Felnőtt katekézis
Csütörtök 19.30 Kezdő katekumen
Péntek 14.00 Szent Teréz lány-kör (5-7. osztály)
18.00 Gimnazista és egyetemista ifjúsági csoport
Szombat 9.30 Ministráns-foglalkozás
16.30 7-9 osztályosok ifjúsági csoportja
Hirdetések
- A mai vasárnapon 17 órától gyónási lehetőség lesz a templomban, éljünk ezzel a lehetőséggel!
- Advent 3. és 4. vasárnapjának előestéjén, vagyis szombatonként Lovassy Attila atya fog jönni lelkigyakorlatos elmélkedéseket tartani (előtte 17.30-tól kezdődően lesz gyóntatás)
- December 6-án Szent Miklós püspök, december 8-án pedig Szűz Mária Szeplőtelen fogantatásának a főünnepe lesz.
- Adventi időszakban minden hétköznap (hétfőtől-péntekig) reggel fél7-kor lesznek a roráte szentmisék itt a templomban. Ezek a misék az adventi várakozásunk fontos alapkövei kellene, hogy legyenek. Érezzük át, hogy maga Krisztus vár rám, Ő akar velem találkozni ezekben a reggeli órákban!
Közösségi alkalmaink a héten
Hétfőn 15.15 Szent László fiú-kör (5-7. osztály)
Szerda 18.30 Felnőtt katekézis
Csütörtök 19.30 Kezdő katekumen
Péntek 14.00 Szent Teréz lány-kör (5-7. osztály)
18.00 Gimnazista és egyetemista ifjúsági csoport
Szombat 9.00 órától Tiszás találkozó Jászkarajenőn
16.30 7-9 osztályosok ifjúsági csoportja
Hirdetések
- A mai vasárnappal megkezdődött az adventi idő, vagyis az új egyházi évünk. Készítsünk magunk, családunk számára lelki tervet, hogy miként készülünk a közénk születő Jézus fogadására.
- Adventi időszakban, vagyis november 28-ától minden hétköznap (hétfőtől-péntekig) reggel fél7-kor lesznek a roráte szentmisék itt a templomban, utána a közösségi házba szeretettel várunk mindenkit egy kis szeretetvendégségre, agapéra.
- Jövő héten, tehát advent 2. vasárnapján 17 órától gyónási lehetőség lesz a templomban, éljünk ezzel a lehetőséggel!
- Advent 3. és 4. vasárnapjának előestéjén, vagyis szombatonként Lovassy Attila atya fog jönni lelkigyakorlatos elmélkedéseket tartani (előtte 17.30-tól kezdődően lesz gyóntatás)
- A héten elsőpéntek lesz, reggel fél7kor és este 18 órakor lesznek szentmisék a templomban (meglátogatjuk betegeinket).
- A héten szerdán Szent András apostol ünnepe, szombaton pedig Xavéri Szent Ferenc áldozópap emléknapja lesz.
Közösségi alkalmaink a héten
Hétfőn 15.00 Nyugdíjasok csoportja
!15.15! Szent László fiú-kör (5-7. osztály)
17.00 Bibliaóra
Kedden 18.00 Kezdő katekumen
Szerda 18.30 Felnőtt katekézis
Csütörtök 19.30 Haladó katekumen
Hirdetések
- A héten volt Szent Erzsébet ünnepe, így a most vasárnapi perselyadományokat a Karitász javára fogjuk továbbítani.
- A mai napon Krisztus Király főünnepe, az évközi idő utolsó vasárnapja van. Jövő hét vasárnappal megkezdődik az adventi idő, vagyis az új egyházi évünk. Készítsünk előre tervet, hogyan szeretnénk befogadni a Karácsonykor közénk születő Krisztust!
- Adventi időszakban, vagyis november 28-ától minden hétköznap (hétfőtől-péntekig) reggel fél7-kor lesznek a roráte szentmisék itt a templomban, utána a közösségi házba szeretettel várunk mindenkit egy kis szeretetvendégségre, agapéra.
- Jövő hét vasárnap, november 27-én jön Beer Miklós megyéspüspökünk kiszolgáltatni a bérmálás szentségét a fél10-es szentmisében. Imádkozzunk a készülőkért, hogy a Szentlelket befogadva hiteles, krisztusi tanúságtevőkké váljanak.
- Advent 2. vasárnapján 17 órától gyónási lehetőség lesz a templomban, éljünk ezzel a lehetőséggel!
Közösségi alkalmaink a héten
Hétfőn 15.30 Szent László fiú-kör (5-7. osztály)
19.00 Fiatal házas
Szerda 18.30 Felnőtt katekézis
Péntek 14.00 Szent Teréz lány-kör (5-7. osztály)
18.00 Gimnazista és egyetemista ifjúsági csoport
Szombat 9.30 Ministráns-foglalkozás
Hirdetések
- Az elsőáldozásról készült képek elérhetőek a plébánia honlapján (http://www.cegledplebania.hu) a Galéria fület megnyitva.
- A jövő vasárnapi fél10-es szentmisében lesz a gyerekek és a felnőttek befogadási szertartása a szentségek vételére.
- Előre hirdetjük, hogy a bérmálkozás november 27-én, vagyis két hét múlva vasárnap a fél10-es szentmisében lesz. Imádkozzunk a készülőkért, hogy a Szentlelket befogadva Krisztus hiteles és örömteli tanúságtevői legyenek a világban.
- Jövő hét vasárnap a Karitász javára lesz országos gyűjtés templomainkban (Árpád-házi Szent Erzsébet szombati ünnepéhez kötődően). Ezen a napon lesz Krisztus Király ünnepe is, amely egyben az egyházi év zárása.
Cegléden nov. 13-án /vasárnap/ a templom Szt. Klára kápolnában 9-től 19-ig, és
nov.14-én és 15-én /hétfőn, kedden/a katolikus iskolában 7-től 19-ig
nagyszabású könyv, szentkép, képeslap, hanghordozók, cserkész felszerelés, stb.
vásárt tartunk a MÁRIA RÁDIÓ javára.
Mottónk : ” Öröm úgy adni, hogy kapunk is “
Imádságos szeretettel ajánljuk e nemes célra a kiadványainkat.
Várjuk a kedves érdeklődőket, adakozni és vásárolni szándékozókat.
/ A szervezők és a Mária Rádió munkatársai /
Közösségi alkalmaink a héten
Hétfőn 15.30 Szent László fiú-kör (5-7. osztály)
17.00 Bibliaóra
Kedden 18.00 Haladó katekumen
Szerda 18.30 Felnőtt katekézis
Csütörtök 19.30 Kezdő katekumen
Péntek 14.00 Szent Teréz lány-kör (5-7. osztály)
18.00 Gimnazista és egyetemista ifjúsági csoport
Hirdetések
- Azon szülők számára, akiknek a gyermeke a második évet kezdi az elsőáldozásra való felkészülésben, november 11-én, pénteken 17 órától lesz szülői megbeszélés a templomban.
- November 7-én, hétfőn este fél8-tól képviselőtestületi gyűlés lesz a plébánián, ahol az elkövetkezendő időszakot fogjuk átbeszélni.
- November 11-én, pénteken van Tours-i Szent Márton püspök emléknapja. A Szentatya az idei évre az irgalmasság rendkívüli szentévét hirdette meg, ezzel párhuzamosan a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Szent Márton évet (születésének 1700. évfordulója alkalmából).
Hirdetések
- Jövő hét kedden, november elsején Mindenszentek parancsolt ünnepe! Ezen a napon a szentmisék fél10-kor és 18 órakor lesznek.
- Kérjük azokat, akik új síremlékük megáldását kérik, jelentkezzenek még ma a sekrestyében (név, pontos sírhely, telefonszám megadásával). November elsején, 14 órától fogjuk ezeket megáldani. A Csengettyűs temetőben az új harang megáldásával kezdődik majd a szertartás.
- November 2-án, szerda pedig halottak napja lesz. Ezen a napon reggel 7 és este 6 órakor is lesz szentmise
- Kérjük, hogy akik még nem fizették be az egyházi hozzájárulásukat az idei évre, azok tegyék meg a hátralévő két hónapban a plébánia irodájában.
- Azon szülők számára, akiknek a gyermeke a második évet kezdi az elsőáldozásra való felkészülésben, november 11-én, pénteken 17 órától lesz szülői megbeszélés a templomban.