Egyéb
Szeptember 26-án, vasárnap lesz megtartva Gyöngyösön a hagyományos Mária búcsú. Jelentkezni Posztor Pálné Veronka asszonynál lehet.
Egyházközségünk 2011. tavaszán zarándoklatot szervez Rómába. Aki még nem tud repülni, mi segítünk – jelszóval már kezdjük a szervezést. A zarándoklat lelki – és idegen -vezetője Levente atya lesz.
Közös kirándulást szervezünk október 8-9 (péntek-szombat). Tákosra, Tarpára, Csarodára, Túristvándiba, Panyolába, Debrecenbe, Nyírbátorba és Szatmárcsekére. Jelentkezni Dékány Magdolna Mária nővérnél lehet
Október 3-án, vasárnap 9. 30-kor tartjuk az elsőádozást, előtte való napon, szombaton délelőtt közös szentgyónás lesz a szülőknek, keresztszülőknek, katekétáknak és természetesen a szentséghez járulóknak.
A KÉSZ szervezésében előadás lesz 2010. szeptember 28-án, kedden este 6 órakor a Szent Kereszt Katolikus Iskola ebédlőjében. Előadó: Mervay Miklós. Téma: Imádságra való nevelés a családban. Várunk minden szülőt! Családközösség figyelem: hozz magaddal még egy embert!
Szeptember 21-én, 17 órakor a Cegléd környéki katekéták területi képzése lesz a Ceglédi Plébánián. Szeptember 27-én, du. 2 órakor a ceglédi katekéták megbeszélése lesz a plébánián.
2010. SZEPTEMBER 14. SZENT KERESZT FELMAGASZTALTATÁSA LELKIPÁSZTORI ÜZENETEK Szenvedést és Szenvedőt Ünnepelünk
HIRDETÉS SZEPTEMBER 5. ÉVKÖZI 23. VASÁRNAP Szeptember 10-én, pénteken délután 5 órakor a KÉSZ szervezésében a Burg Kastl-i magyar gimnázium tanára, Müller György fafaragó mester kiállításának megnyitója lesz a Szent Kereszt Plébániatemplomban. Szeptember 12-én, 11 órakor ünnepeljük a Szent Kereszt Felmagasztaltatását, templomunk búcsúját. Ez a szentmise a BETEGEK ÉS GYÓGYÍTÓK szentmiséje is lesz, amikor ünnepélyesen […]
2010. augusztus 22. www.cegled-plebania.net 1. Dr. Beer Miklós váci püspök úr a Ceglédi Plébániát jelölte ki diakunusi gyakorlatra Tisztlenedő Krizsán Zoltán diákonus rászére. Zoltán ezen a héten érkezik hozzánk és az első tanévben lesz segítségünre a lelkpásztori életben. Fogadjátok őt szeretettel. Papszentelése feltehetően 2011. júniusában lesz a Váci Székesegyházben. 2. Augusztus 29-én, a jövő vasárnap […]
SZENT KERESZT FELMAGASZTALÁSA PLÉBÁNIATEMPLOMUNK BÚCSÚJA ÉS EGYBAN A BETEGEK ÉS GYÓGYULÓK ÜNNEPI SZENTMISÉJE 2010. SZEPTEMBER 12-ÉN, VASÁRNAP 11 ÓRAKOR LESZ. AZ ÜNNEPI SZENTMISÉT A CEGLÉDRŐL ELSZÁRMAZOTT FŐTISZTELENDŐ ORSZÁG TIBOR, ÓCSAI PLÉBÁNOS ÚR MUTATJA BE.
Folytatás SZENT KERESZT FELMAGASZTALÁSA PLÉBÁNIATEMPLOMUNK BÚCSÚJA