Egyéb

Szeptember 25-én, szerdán délelőtt Ferenc pápa a Szent Péter téren, több mint 80 ezren zarándok jelenlétében folytatta katekézisét az Egyházról. Isten egységet ad nekünk, de mi gyakran nehezen éljük meg. Keressük, építsük a szeretetközösséget, neveljünk rá, törekedjünk az értetlenségek és megosztások leküzdésére a családban, egyházi környezetben, az ökume-nikus párbeszédben. Világunknak szüksége van az egységre. Olyan […]

Folytatás FERENC PÁPA: AZ EGYHÁZ A SZERETETKÖZÖSSÉG HÁZA

admin | 2013. szeptember 26.

Sajnálhatja az, aki nem volt ott a mintegy két óra hosszat tartó szertartáson. A végén, amikor a papság felsorakozott, az Atya holttestét szállító autó két oldalán, épp Mándoki Gyuri barátom mellett álltam. Szinte egyszerre mondtuk ki, hogy ilyen papi temetésen még nem voltunk. Az aranymise felé közeledve pedig már voltunk “néhányon” A hívek azt szokták […]

Folytatás SZARVAS ANDRÁS ATYA TEMETÉSE

admin | 2013. szeptember 22.

Jövő vasárnap, szeptember 29-én 9. 30-kor kezdődik az elsőáldozás. Előtte való nap, szombaton reggel 9-től lesz a gyerekek, a szülők és hozzátartozók gyóntatása és a szertartás próbája.

Folytatás HIRDETÉS

admin | 2013. szeptember 16.

  ANGYALOK ZENÉJE címmel komolyzenei koncert lesz a CEGLÉDI SZENT KERESZT PLÉBÁNIATEMPLOMBAN szeptember 20-án, pénteken 16. 30-kor. Énekel Egyházi Géza és Tóth Adrienn. Közreműködnek: Baksa Endre zongora, Rimaszécsi János gitárművész, Ecsedi Péter énekművész és a Kossuth Lajos Gimnázium Leánykara. Vezényel Soltészné Lédeczi Judit Liszt-díjas karnagy, zongorán kísér Fazekas Zsuzsanna. A koncert a 18. Kossuth Toborzó […]

Folytatás H I R D E T É S

admin | 2013. szeptember 13.

M E G H Í V Ó Tisztelettel meghívjuk Önt és kedves családját a „SUSOGÓK” Kisvárosi értelmiség és az 1945 előtti keresztény középosztály az államvédelmi szervek célkeresztjében című kiadvány bemutatójára, melyet 2013. szeptember 25-én 17 órakor tartunk a ceglédi Városháza Dísztermében. Köszöntőt mond: FÖLDI LÁSZLÓ országgyűlési képviselő, Cegléd város polgármestere A kötetet bemutatja: DR. ŐZE […]

Folytatás Meghívó könyvbemutatóra

admin | 2013. szeptember 05.

Szeptember 12-én, csütörtökön 18. 30-kor a Budai úti kereszt restaurálás utáni áldása lesz.   Plébániatemplomunk búcsúja szeptember 15-én, 10 órakor lesz. Hagyományosan ezen a napon van a GYÓGYÍTÓK ÉS GYÓGYULÓK ünnepe, amikor kiszolgáltatjuk a betegek kenetét. A szentmisét bemutatja Kovács Miklós atya,  a szentbeszédet Bokros Levente atya mondja. 2013. október 5. Nagymarosi ifjúsági találkozó Az […]

Folytatás HIRDETÉS

admin | 2013. augusztus 28.

Augusztus 31-én lesz évfordulója annak, hogy 1828-ban e napon szentelte fel plébániatemplomunkat gróf Nádasdy Ferenc váci püspök, későbbi kalocsai érsek.   Jövő vasárnap, szeptember 8-án 9.30-kor lesz a közös tanévkezdő szentmisénk, a VENI SANCTE.    

Folytatás H I R D E T É S

admin | 2013. augusztus 17.

2013. AUGUSZTUS 20. SZENT ISTVÁN KIRÁLY, A MAGYAR NEMZET FŐVÉDŐSZENTJE „Nagy gonddal őrizd a szívedet, Mert hiszen belőle indul ki az élet” (Példabeszédek 4, 23) Szent Kereszt Plébániatemplom: 7. 30 Szentmise     10. 00 Ünnepi szentmise 11. 10 új kenyér megáldása a történelmi egyházak által, a kenyér felszentelése a Szabadság téren 18. 00 Szentmise Magyarok […]

Folytatás Augusztus 20-i miserend

admin | 2013. augusztus 12.

A Szentkereszt plébánia templomban augusztus 15-én, Nagyboldogasszony ünnepén reggel 7 órakor és este 18 órakor lesz szetmise. Az esti mise után szentséimádás is lesz.

Folytatás Nagyboldogasszony ünnepe augusztus 15.

Őrségi kirándulás programja Augusztus 22-23-24. Lelkivezető : Levente atya 1. nap Indulás Ceglédről 22-én reggel 6 órakor a templom melletti parkolóból. Budapest-Győr útvonalon érjük el Magyarország egyik legjelentősebb látnivalóját, a nemrég felújított fertődi Esterházy kastélyt. Tiszteletünket lerójuk a legnagyobb magyar, Szécheny Ferenc emléke előtt a nagycenki Széchenyi kastélyban és a mauzóleumban. Ezután Kőszegre érkezünk, ahol […]

Folytatás ŐRSÉGI KIRÁNDULÁS 2013. augusztus 22-23-24