1. Ezen a héten első péntek, betegek meglátogatása, reggel és este is lesz szentmise.
  2. Június 1-én, hétfőn este 6 órakor képviselő testületi gyűlés a plébánián.
  3. Szerdán 6 órára várjuk a hitoktatókat, megbeszélésre, csütörtökön este katekumen csoport.
  4. Jövő hét szombaton lesz a Tisza menti ifjúsági találkozó itt Cegléden. A nap programját a hirdetőtáblán olvashatjuk. Biztatjuk és biztassuk fiataljainkat a részvételre 5. osztálytól felfelé, hogy a máshonnan érkezett keresztény testvéreinkkel találkozhassanak, és megéljék másokkal is a Jézushoz való tartozás örömét. Aki erre a találkozóra süteményt tudna sütni, az jelezze a sekrestyében, illetve pénteken este 18-19óráig a közösségi házba, vagy szombaton reggel 9 órától a Szent Kereszt Katolikus Iskolába hozza be. Előre is köszönjük.
  5. A héten lezárul a jelentkezés a nyári ifjúsági táborba. Aki még szeretne ezen részt venni augusztus 3-7ig, az jelezze szándékát Tamás atyánál.
  6. Hétfőn 15.30-tól a kisebbeknek, pénteken 18 órától a nagyobbaknak lesz ifjúsági hittan a közösségi házban.
  7. Jövő vasárnap Úr Napja, az Úr Jézus Szent Testének és Vérének ünnepe. A 9.30 órai szentmise után lesz az úrnapi körmenet.

Szóljon hozzá!