Hirdetések:

  1. Ma van Húsvétvasárnap, Urunk feltámadásának fő ünnepe. Ezen a napon teljes búcsút nyerhet az a hívő, aki – a búcsú rendes feltételeinek teljesítése mellett – a pápa Urbi et Orbi áldását áhítattal fogadja.
  2. Húsvétot nyolcaddal ünnepeljük, vagyis ebben a nyolc napban minden mise – még, ha hétköznapra esik is – ünnepi misének számít. Biztassuk a testvéreket, hogy aki teheti, jöjjön el hétközben is a szentmisére, hogy együtt ünnepeljük feltámadt Urunkat! Húsvét nyolcadát záró vasárnapon (április 12-én) tartjuk az Isteni Irgalmasság vasárnapját.
  3. Húsvéthétfőn délelőtt fél 10-kor és este 6-kor lesz szentmise a Templomban.

Ezen a napon zárva tart a plébániahivatal. Jövő keddtől (április 7-étől) a megszokott nyitvatartási rendben működik az iroda.

  1. Felnőtt közösségi alkalmak a plébánián: kedden este 6-kor kezdő katekumen csoport, este 7-kor fiatal házasok; szerdán este fél 6-kor felnőtt katekézis, este 7-kor jegyeskurzus.
  2. Jövő csütörtökön este 9-től 10-ig szentségimádással egybekötött virrasztás lesz a Szent Klára kápolnában.
  3. Plébániai lomtalanítást tartunk április 18-án, szombaton, amire szeretettel hívunk minden segíteni szándékozót.
  4. Április 19-én, vasárnap Ceglédre kirándul az Esztergomi Szeminárium 19 fős közössége Balogh Attila rektor atya vezetésével, és részt vesznek a fél 10-es szentmisén.
  5. Elindult a plébánia Facebook oldala, amin információt és beszámolókat osztunk meg az egyházközségi rendezvényekről.
  6. Ezúton is köszönjük mindazok szolgálatát, akik a nagyböjti időszakban a programok előkészítésében és lebonyolításában segítettek. Köszönjük azok munkáját, akik a nagyböjti lelkinapokat animálták, akik a keresztutakat vezették, akik a nagyheti szertartásokon szolgálatot végeztek, akik a templomot kitakarították és díszítették, valamint mindazoknak, akik a rendezvényeket és az ünnepi szentmiséket jelenlétükkel megtisztelték.

Hozzászólások lezárva.