Hirdetések:
1. Ma van az Isten Igéjének vasárnapja. Az ünnepet Ferenc pápa rendelte
el 2019-ben. Az új ünnep szándékosan került az évközi idő kezdetére: az
ökumenikus imahéthez kapcsolódik, amikor el lehet mélyíteni a
kapcsolatokat a Biblián keresztül a zsidó hívekkel, és együtt lehet imádkozni
a keresztények egységéért a többi keresztény felekezet tagjaival együtt.
2. Ma ér véget az Imahét a keresztények egységéért. A felekezetközi
összejövetelek igyekeztek rávilágítani arra, hogy az egyházaink közti egység
magának Jézusnak a vágya: elsősorban Ő akarja, hogy egyek legyünk!
Fontos lenne az imahét után is imádságban hordozni a keresztények
egységének szándékát, és üdvös lenne törekedni arra, hogy egyre inkább az
egység előmozdítói legyünk saját egyházunkon belül!
Az ökumenikus imahét ceglédi összejöveteliről készült felvételeket vissza
lehet hallgatni a Mária Rádió Cegléd adásaiban hétfőtől szombatig minden
este 6-kor.
3. Szerdán este 6-kor felnőtt katekézist, utána negyed 8-kor
jegyeskurzust tartunk a plébánián. A jegyeskurzusra várjuk mindazok
jelentkezését, akik az idei évben szeretnének szentségi házasságot kötni
4. Liturgikus ünnepek a héten: hétfőn Merici Szent Angéla szűzre, kedden
Aquinói Szent Tamás egyháztanítóra, pénteken Bosco Szent János
áldozópapra emlékezünk.
Jövő vasárnap Urunk bemutatásának (Gyertyaszentelő Boldogasszony)
ünnepe lesz. Az ünnephez kapcsolódóan gyertyaszentelést tartunk a
szentmiséken. Aki szeretné megszenteltetni gyertyáját, kérjük, hozza el a
vasárnapi szentmisére.
5. Január 15-én, szerdán ülésezett az egyháztanács. Áttekintettük és
kiértékeltük az elmúlt időszak főbb eseményeit: az adventi és karácsonyi idő
programjait; a katolikus iskola, a plébániai ifjúsági és felnőtt csoportok
helyzetét. Szó esett a katolikus temetők üzemeltetéséről. Megbeszéltük az
előttünk álló időszak eseménynaptárát.
Az egyházközség néhány fontosabb programjáról a Tanítvány belső lapján
lehet olvasni.

Hozzászólások lezárva.