Hirdetések

  1. Járványügyi rendelkezések a Váci Egyházmegyében: a nyilvános istentiszteletek 2021. március 8-ától, hétfőtől az egyházmegye egész területén szünetelnek. Egyetlen kivétel a temetés, amelyet egyszerű formában, maximum 50 fő részvételével lehet megtartani. (A rendelet teljes szövege megtalálható a plébánia honlapján.)
  2. A rendelet értelmében nem mutatunk be szentmisét a Magyarok Nagyasszony Kápolnában, Csemőben, Nyársapáton illetve hétköznap a Templomban. A vasárnap fél 10-es misét azonban, hívek részvétele nélkül elvégezzük a Templomban. Ezt a szentmisét a Mária Rádió Facebook oldalán élőben közvetítjük. Elmarad továbbá a pénteki keresztút, és a szombat estére meghirdetett gyóntatás is.
  3. Szerdán este 6-kor jegyeskurzus.
  4. A nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtés időtartalmát, egy héttel meghosszabbítottuk. Mint hirdettük, ennek során rászoruló családok részére gyűjtünk, a beérkező adományokat pedig a Karitász munkatársai juttatják el a szükséget szenvedőkhöz. A felajánlásokat a plébániai irodába lehet behozni hivatali időben március 19-éig.
  5. Pénteken, március 19-én a plébániai ifjúság számára gyónási alkalmat kínálunk délután 2-től 3-ig, és 5-től 6-ig a Templomban. Ebben az időben várja Jézus Krisztus azokat a fiatalokat, akik még nem végezték el a nagyböjti szentgyónásukat. Ha a katolikus egyházhoz tartozunk, akkor a bűnbánat szentségével tisztítjuk meg a lelkünket!
  6. Szerdán Szent Patrik püspökre, csütörtökön Jeruzsálemi Szent Cirill egyháztanítóra emlékezünk, pénteken Szent József főünnepét üljük.

Hozzászólások lezárva.