Hirdetések
1. Jövő héten kezdődik a tanítás, s vele együtt a hitoktatás is. Kérjük, hogy mindenki az első napokban (állami iskolákban) keresse meg, hogy mikor van a hittan, és ha nem találja, az osztályfőnökétől érdeklődjön.
2. Azok, akik az idén második osztályosok (bármelyik iskolában), azok jelentkezzenek jövő vasárnap, szeptember 3-én a fél10-es szentmise után a hitoktatónál (Mihók Anikónál), hogy szeretnék elkezdeni az elsőáldozási felkészülésüket. Szeretettel várunk mindenkit!
3. Jövő hét vasárnap, szeptember 3-án lesz a Veni Sancte szentmisénk fél10-kor itt a templomban. Várunk minden keresztény fiatalt, hogy közösen kérjük a Szentlélek Úristen segítségét az idei tanévre.
4. A héten elsőpéntek lesz, vagyis reggel 7 és 18 órakor lesznek szentmisék a templomban. Ezen a napon meglátogatjuk betegeinket.
5. A plébánia különféle csoportjai majd csak a második héten indulnak, amelyekről majd a jövő héten lesznek hirdetéseink.
6. Előre jelezzük, hogy az 5-8. osztályos fiúkör hétfőn fél4től, a 7-8. osztályos ifjúsági kör pénteken 15 órától, a gimnazisták és egyetemisták csoportjai pedig párhuzamosan 18 órától kezdődnek majd.

Szóljon hozzá!